Page 134 [134]
KONYV A KONYVBEN: AZ ABELARD—HELOISE-FEJEZET
Nem kell persze különösen mélyenszántó vizsgálódást folytatni, hogy belássuk,
a gilsonival szemben a Misch-féle paradoxonban a férfioldal mélysége hagy meg¬
lehetős kívánni valót, sőt a merev szerepkiosztási elgondolásával még ő is kihívja
maga ellen a feminista oldal ellenállását. Hisz egyrészt aligha tartható a racionalis¬
ta filozófus és a nagy keresztény közötti merev választóvonal elgondolása (elég csak
Szent Ágostonra utalni, akit Misch maga is fölidéz, a többi — részben mártírsorsú
— egyházatyát nem is említve), s másrészt legalább ennyire nehezen értelmezhető
és fogadható el a , nagy keresztény" (itt nyilván a pietisztikus bensőség kultuszában
élőkre gondolhat Misch) mintegy , természetes" összekapcsolása a nőiséggel.
Ennek ellenére érdekes kérdés, hogyan véli feloldhatónak Misch ezt az általa
felmutatott paradoxont.
A feloldás alapeleme az a javaslat, amelyet Misch a levelek olyan helyeinek
szemrevételezése nyomán tesz, amelyek biztosan nem születhettek abban az
időben, amelyet születésük idejeként jelöl ki egymásba láncolódásuk. Hogy ilyen
helyek vannak, az már a 19. század közepétől fogva okot adott a kétkedésre a le¬
velek eredetiségét illetően. Misch azonban sem odáig nem megy el, hogy teljes
mértékben megkérdőjelezze a levelek eredetiségét, sem Gilsonnal nem ért egyet
annyiban, hogy az egész kérdést félre kellene tenni, és minden további nélkül el
kellene fogadni a korpusz eredetiségét. Amit ő komolyan megfontol, az a szer¬
kesztő személyének kérdése. Hogy volt valaki, aki a valóságos levelek bizonyos
újraírása, szerkesztése révén létrehozta a ma ismert szöveget, kétségtelennek
tűnik számára és az értelmezők jelentős része számára is. Erre a kérdésre teo¬
retikusan három válaszlehetőség adódik: Abélard, Héloise, vagy egy harmadik
személy, bizonyára Héloise halála után, a nála lévő levelek alapján. Misch az
első lehetőség mellett teszi le voksät: „[...] elöfeltetelezzük, hogy Abelard-t, aki
megkérdőjelezhetetlenül szerzője a mű első és utolsó részének, az egész szer¬
kesztőjének is kell tekintenünk."???
Ez voltaképp kimondatlanul is sugall egyfajta választ a vélt vagy valós, gilsoni
és misch-i paradoxonra is. Hisz az érzelmi történet racionális igazolása egyfe¬
lől, illetve a sztoikus attitűd másfelől ebben az esetben Abélard keze nyoma is
lehet — feltéve persze, hogy a , paradoxonok" válaszra érdemesek egyáltalán.
Mindettől függetlenül, az abélard-i szerkesztés hipotézise érthetővé tenné a
levelezés korábban említett sajátosságát is, hogy Szent Jeromos levelezésére mint
érzékelhető mintára épül. Ugyancsak jó érv, de inkább Abélard számára lehetett
az a szerkesztés, illetve mindenekelőtt az első levél megírása mellett, hogy szá¬
molt a világi életbe való visszatérésével a számára — ahogy erről a levelekben is
232 „Dabei setzen wir voraus, daß Abelard, der fraglos der Verfasser der ersten und des letzten Teil
des Werkes ist, auch als Herausgeber des Ganzen anzusehen ist.” Uo., 543.
* 133 +