Seite 91 [91]
GEORG MISCH ÉLETÚTJA, MUNKÁSSÁGA
Az evokatív nyelvhasználat vele szembeállítva olyan jellegű, hogy nem képes teljesen ki¬
fejezni azt, amit megcéloz vele, a megcélzottal szemben elégtelen marad, miközben azért
annak révén, hogy ,,rautal” (97) vagy ,,a jelentésk6rbe vonja" (94) a megcélzottra irányítja
a pillantást, s mint ahogy már maga a szó is ezt mondja, előhívja a hallgatóban (úgy, hogy
a hallgatónak saját erejéből ki kell egészítenie, miközben maga is csupán a sejtés szintjéig
jutott el, nem pedig kijelentésbe foglalható tudáshoz). Misch ezt az evokatív nyelvet a
legtisztábban a költői szóban látja megvalósulni, amint kihangsúlyozza: ,a szó költői
hatóereje, amellyel az általa megérintettet csendülésre bírja. [...] Az evokativ nyelvhasz¬
nálat ilyenformán a mutatás, a figyelemfelkeltés folytatása és végső felfokozása. Ám [az
evokatív mondás] nem korlátozódik [...] a költészetre, hanem az egyáltalában vett nyelv
lényegi jellegzetességét jelöli meg. Ez érvényes már a természetes mindennapi nyelve¬
Zetre is, ezen túl pedig Misch szerint a szellemtudományi fogalmak megkülönböztető
jegyeként lép elő a természettudományokban alkalmazott fogalmakkal szemben."
A természettudományos fogalmakat Misch a bevett szóhasználatnak megfelelően
„terminusoknak” nevezi, aszellemtudomänyok tipikus fogalmait viszont „evokativ
fogalmaknak", amelyeket ugyan a lehetőségekhez képest pontosan körülhatárol¬
taknak tekint, ám mégis úgy látja, hogy valamiképp ,az élet teljessége" is meg¬
jelenik bennük a háttérben, illetve a nyelvbe kódolt ősi bölcsességben, amelyet
hermeneutikai eljárással lehet , előhívni" — s innen az , evokatív" jelző alkalmazása.
Óvakodni kell attól, hogy a szellemtudományi fogalmakat terminusszerűen kí¬
vánjuk alkalmazni, mert ezzel félreismerjük mind a fogalmak, mind a tudomány
alapvető jellegzetességét. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy voltaképpen nem té¬
telez éles ellentétet Misch az evokatív fogalmak-szavak és a természettudományos,
illetve a mindennapi nyelvhasználat fogalmai-szavai között. Misch tézise sokkal
inkább azt állítja, hogy önmagában véve a nyelv mindig felkínálja az evokatív meg¬
közelítés lehetőségét, csak bizonyos nyelvhasználati módok esetében kimondva
vagy kimondatlanul eltekintünk ettől és megállunk a terminus szintjénél.
17
„Das evozierende Sprechen ist demgegeniiber ein solches, das nicht imstande ist, das Gemeinte voll
auszudrücken, das dem Gemeinten gegenüber unzulänglich bleibt, das aber, indem es „hinweist”
(97) oder „hindeutet” (94) das Gemeinte in den Blick bringt, es, wie das Wort schon besagt, im
Hörer hervorruft (so daß es der Hörende aus eigner Kraft ergänzen muß, aber selbst auch nur
zu einer Ahnung gelangt und nicht zu einem aussagbaren Wissen). Misch sieht dies evozierende
Sprechen am reinsten im dichterischen Wort verwirklicht, er betont „die dichterische Macht des
Wortes, das von ihm Berührte zum Klingen zu bringen. [...] Das evozierende Sprechen ist so eine
Fortsetzung und letzte Steigerung des Zeigens, des Aufmerksammachens. Aber [das evozierende
Sagen] ist [...] nicht auf die Dichtung beschränkt, sondern bezeichnet einen wesentlichen
Charakter der Sprache überhaupt. Das gilt schon von der natürlichen Umgangssprache und tritt
dann nach Misch als besonderes Merkmal der geisteswissenschaftlichen Begriffe im Gegensatz
zu den in den Naturwissenschaften verwendeten Begriffe hervor.” Uo., 438. A belsö idezet Misch
Lebensphilosophie und Phänomenologie cimü munkäjäbél valé.
+ 90 +