OCR Output

GEORG MISCH ÉLETÚTJA, MUNKÁSSÁGA

Sokkal fontosabb az a másik szándéka a Fibellel, hogy olyan filozófiai bevezetést
adjon, amely a később Heidegger által is hangsúlyozott módon nem tekinthető
egyszerűen leválaszthatónak valamiféle fő kifejtésről, hanem már maga is része
annak." Tehát valójában Misch saját történeti-szisztematikus filozófiakoncep¬
ciójának bevezetésszerű kifejtése kívánt lenni a mű, nem teljesen idegenül attól,
ahogyan Dilthey esetében a Bevezetés a szellemtudományokba projekt kapcsán
találkoztunk ezzel.

A Misch választotta kifejtési mód azonban a legkevésbé sem tekinthető sze¬
rencsésnek. Szinte egyetemi jegyzet vagy szöveggyűjtemény jelleget kölcsönöz
ugyanis a műnek," ? hogy a nagyobbik részét hosszú idézetek teszik ki, amelyeket
saját reflexiói kísérnek, a szövegrészek kiválasztását indokolva történeti-szisz¬
tematikus jelentőségük bemutatása révén." Így aztán nem csoda, ha sokkal
kevésbé vonta magára a filozófiai figyelmet, mintha egyszerűen szisztematikus
művet jelentetett volna meg azon a módon akár, amelyet leplezetlen csodálattal
méltatott később Heidegger Lét és időjében.

A legfontosabb azonban a harmadik végigkövetni kívánt irány: a számára a
korban legjelentősebbnek tűnő két filozófiai törekvés, az életfilozófia és a fenome¬
nológia, vagyis Dilthey és Husserl filozófiájának összekapcsolása. Már csak ebből
a szempontból sem volt szerencsés , elrejteni" egy ilyen nagy horderejű vállalkozást
az inkább jegyzetkarakterű műben. Mentségül szolgál persze kétségtelenül, hogy
Misch töretlenül felfelé ívelő filozófiai pályafutással számolt, s nem láthatta előre,
milyen mértékben húzzák majd keresztül e számítást nemis csupán a gondolkodói
ténykedését ellehetetlenítő történelmi körülmények, hanem az a nagy horderejű

28 Mindjárt az előszó első mondata is erre utal: , Dies Buch stellt sich eine doppelte Aufgabe: es will
der Einführung in die Philosophie dienen und zugleich zur Erkenntnis der Philosophie selber
beitragen."(, E könyv kettős feladatot tűzött ki maga elé: a filozófiába való bevezetésként kíván
szolgálni, miközben ugyanakkor hozzá kíván járulni a filozófiának magának megismeréséhez.")
Misch: Der Weg in die Philosophie., III.

Erre is utal az előszó, nem is nagyon rejtve véka alá, hogy tudja, a nagy horderejű elgondoláshoz
más forma illett volna igazán: , [Das Unternehmen ist] doch nicht auf solchem absichtlichen
Wege entstanden, sondern allmáhlich aus den Anforderungen des akademischen Lehrbetriebes
der Philosophie und einem langjährigen Studium ihrer Geschichte erwachsen [...]” Uo., IV;
„Die Form, die das Buch angenommen hat, ergab sich aus der pädagogischen Absicht, durch
Mitteilung der ursprünglichen Ausdrücke und Formulierungen in die philosophische Bewegung
hineinzuführen. Die einleitenden und verbindenden Zusätze des Verfassers sind soweit alsirgend
tunlich schien, beschränkt worden; sie sind durch kleineren Druck kenntlich gemacht.” Uo., V.
Erre is lehet szinte a , széljegyzetek" kifejezést alkalmazni, amelyet, mint láttuk, Misch maga
is alkalmazott a Nietzsche-Dilthey összevetésről szóló írásának alcímében. Talán nem is vol¬
na nagy túlzás kiemelni oktatói-írói beállítódásának rokonságát Munkácsy Gyuláéval, akinek
tiszteletére egy tőle származó idézettel , A margók előadója voltam" címen jelentettek meg kö¬
tetet tanítványai. Lásd Blandl Borbála és mtsai. (szerk.): A margók előadója voltam. Emlékkötet
Munkácsy Gyula tiszteletére, Budapest, Tudástársadalom Alapítvány, 2011.

12!

©

130

+ 66 *