OCR Output

A TANÍTVÁNY ÖNÁLLÓSODÁSA

rejtélyes módon - hisz nem eleve adott társadalmi normák követéséről van szó,
mert az tiltás alá esik — mégiscsak , lemerül az egzisztencia összefüggése a közös
életalapzatba."!?

Innen nézve úgy lehet rekonstruálni a közös mintázattal kapcsolatos fejlemé¬
nyeket, hogy Heidegger az etikából nyert valódiságkoncepciót átemeli a teoreti¬
kus filozófia szférájába, és a kézhezállóság ontológiai elsőbbségének kimunká¬
lásával leértékeli a kéznéllevőséggel társított elméleti, szemlélődő gondolkodást.
Misch ugyanakkor a Heideggeréhez hasonló etikai koncepció elfogadásával
együtt fenntartja az elméleti gondolkodás lényeges aspektusait és hagyományos
magasrendűségét, pontosan azért, mert alkalmasnak látja az etikai koncepció
megalapozására. A teoretikus szférában, illetve emberi képviselőiben csupán az
etika-politika területére történő áttévelyedést ostorozza (lásd a korábbi idézetet
a természettudományos értelmiség illegitim fellépéséről a politikában).

Aligha kétséges, hogy — amint egy későbbi helyen fölmerül általánosságban —
saját filozófiáját Misch tág értelemben vett panteizmusnak tekinti, és így önma¬
gára, sőt bizonyára Heideggerre vonatkozóan is érvényre juttatandóként jegyzi
meg a következőket.

[A] pesszimizmus hozzátartozik a panteizmushoz, amely nem a dolgok felületes har¬
monizálására törekszik, és [ha ez így van, akkor a panteizmusban rejlő] egység elérése
felé a szenvedésen keresztül visz az út, olyannyira, hogy a panteizmus ezt nem ken¬

dőzheti el. Gondoljunk csak a prófétákra és a zsoltárokra."""

Ezek a megfontolások is abba az irányba mutatnak, amelyet a korábban idézett
Mischhez írott Heidegger-levél zárlata fogalmaz meg: hogy talán egy irányba
tartanak kettejük eszmélkedései.

Esősorban az indiai gondolkodással összevetésben hangsúlyozza Misch,
hogy az európai gondolkodás is eljutott a láthatatlan erők, az irányító hatalom

102 „taucht der Zusammenhang der Existenz in den gemeinsamen Lebensgrund hinab.” Uo., 111.

„Vielmehr gehört der Pessimismus zum Pantheismus, der nicht flach harmonisieren will, und
der Zug zur Einheit führt durch das Leiden hindurch, so daß er es ganz sichtbar machen muß,
man denke an die Propheten und die Psalmen.” Uo., 114. Heidegger vonatkozäsäban erdemes
ide kapcsolni a kortärs reakciö szempontjäböl valamilyen mertekben tipikusnak tekinthetö

10

3

állásfoglalást Horkheimer inaugurációs beszédében: , Csupán egyetlen modern filozófiai műben
áll eddig aközéppontban a Gond, abban, amely radikálisan visszautasítja, hogy társadalomfilo¬
zófia legyen, és a valédi létet (echtes Sein) csak az egyes egzisztáló ember bensőjében fedezi fel:
Heidegger Lét és időjében. Az egyes ember egzisztenciájának ez a filozófiája, érthető tartalma
szerint, hegeli értelemben véve nem átszellemítő. Számára az emberi lét csak a halálhoz vi¬
szonyuló lét (Sein zum Tode), a puszta végesség; ez egy búskomor filozófia." Max Horkheimer:
A társadalomfilozófia jelenlegi helyzete és egy társadalomkutató intézet feladatai, Pompeji,
1995/2. http://epa.oszk.hu/00600/00689/00001/hork1.html 1/8 (Letéltés: 2020. november 20.)