A valósághűség, a , reality" mitológiája többféleképp is meghatározza manapság
az életünket. A mozgóképet közvetítő televíziós és online csatornák jellemző
műfaja a reality show. A filmek, regények esetében jó pontnak számít, ha fel¬
tüntetik, hogy , megtörtént eseményeken alapulnak". A műalkotásokban a jól
felismerhető, fotószerű, akár hiperrealista festmény vagy szobor vált népszerűvé.
Az akár a legbrutálisabb realitást is ábrázoló sajtófotó önálló és igen populáris
műfajjá vált. S persze a Michel Foucault által a szexualitás kapcsán diagnosztizált
beszéd-, beszéltetés- és kibeszéléskényszer! sokkal általánosabb jelenséggé vált,
mint akár Foucault idején: a mobilkommunikációs eszközök széleskörű elterjedé¬
se nyomán aligha lehet ma már akár csak sétálni is egy nagyvárosban úgy, hogy
ne ismerkednénk meg kénytelen-kelletlen idegen életek a régi beidegződések sze¬
rint intimitást követelő, ám ma gátak nélkül a nyilvános térbe zúdított részletei¬
vel. Mindez kézenfekvő módon vezet az önéletírás divatjához, illetve a saját élet
bármilyen médiumbeli, szinte kényszeres föltárásához, önéletrajzok tömegének
megjelenéséhez. Ezt természetes módon követi a teoretikus, irodalom-, illetve
médiatudományi érdeklődés megnövekedése az önéletírás, az önéletrajz iránt,
amelyet magyar kontextusban jól reprezentál a Helikon című nagyjelentőségű
folyóirat 2002-ben megjelent harmadik száma, amelyet Autobiográfia-kutatás
címen teljes egészében az önéletírás-elméleteknek szenteltek.?
Ám nem csupán az irodalomtudományban foglalkoznak önéletrajzi elbeszé¬
lésekkel. A pszichoanalízis a freudi kezdeteitől fogva mindig is kitüntetett fi¬
gyelemmel fordult az önéletrajzi elbeszélések, narratívák felé, melyeket speciális
módszerekkel maga csal ki a hozzá fordulókból. Ma pedig már más filozófiai és
módszertani kiindulópontú terápia keretében is foglalkoznak az ilyen jellegű
elbeszélésekkel, melyek nyomán többek között kialakult a narratív pszichológia,