között, bizonyoson azt beszélleni: Hogy ennek, vagy ama? Beteg Embernek, egy Öreg
Ember, vagy meg-hott Attyafia, vagy j6 Baráttya, éjjel megjelenvén, a" tanitotta vól
na-meg őtet, mivel orvosollya-magát, terhes Nyavalyájában, és azután, ágyából azon
orvossággal segitette, s gyógyitotta vólna-fel magát, holott külömben, semmi patikai,
vagy Häzi-orvossäg-is, ämbär sokat pröbält-is, azon Nyavalyäban, az ollyan Embernek,
nem használt. Az illyen (illusioi:) tsalárd megjátszodtatásai közé tartozik még azis a
Boszorkányosoknak, midőn ők, azt hitetik-el magokkal, hogy ők a" Szent Gellért he¬
gyire repülnek; meszsze-országokra járnak, az embereknek gondolataikat tudják, beszé¬
deiket nagy távólságra-is, meg-hallyák, s. a. t. a honnan a" Boszorkányoktól félő em¬
berek, nem is igen mereszelnek, a’ Boszorkänyok ellen, valamit vagy gondollni; vagy
beszelleni, vagy annäl-is inkäbb tselekedni, ne-hogy azokat magokra haragitsäk, és azok
osztán őket az 6 Varäsläsokkal, ’s boszorkänysägokkal, vagy Szemellyekben, vagy Gyer¬
mekeikben, vagy Marhäjokban, vagy pedig, valami egyéb Javaikban, meg-rontsäk, és
meg-kärosittsäk.
És ezek immár azok, Kegyelmes, Patronus Uram! a’ mellyeket, az Excellentzi¬
äd fenn-is, igen aläzatosan tisztelö parantsolattyära, ha mi kesöreiis, iräsba tettem, mely¬
lyról, hogy ennyire el-késett, terhes Szent Hivatalom, és sok akadékaim miatt, a" mint
fellyebb, úgy ittis, igen alázatoson engedelmet, s Kegyelmet kérek. Azt külömben, kü¬
lönös Szerentsemnek tartanám, ha ebben a! dologban, a" miket én, vagy magam tulaj¬
don tapasztalatomból, vagy hallomásomból, vagy pedig némelly Jegyzésekből, illyen
Rendbeszedtem, azokkal az Excellentziád bölts Czéljának, vagy tsak kisebb részben-is,
eleget tehetnék; de meg-vallom; hogy magamis, igen akartam vólna, ha ezen dolog?
Szövevényeiben, az én tulajdon tapasztalásom többre mehetett vólna. Ezen kevesek¬
kel-is, az Excellentziäd’ meg-tapasztalt Valösägos Atyai Kegyelmessegiben, mellyseges
engedelemmel ajänlott, Szüntelenül maradtam;
Excellentziäd’
Fagaras 202 Januarii 1790 igen alázatos Szólgája.
Baló Bálint mp.
Ioan Halmaghi: ,,...non sine dolore observare debui...”
Excellentissime Domine Regie Commissarie Domine Domine Patrone mihi Gratiosissime!
In sequelam Gratiosi Excellentiae Vestrae de 26" Aprilis a. c.[’”] exarati Intimati sub
Nfumerli 890 consideraturus, quae superstitiones, ac Praejudicia in Plebe adhuc
regnarent, utpote quae puritatem Religionis, salutariumque operum meritum obfuscare
viderentur, ac dupplicem hanc Salutis Anchoram subverterent, adjutus quidem