OCR Output

nesztette tehetségtelen hadvezérét, Lacyt, és elő nem vette a tehetséges, de szókimondó
Laudon tábornokot, aki elfoglalta Belgrádot. II. József uralmának vége felé nem is ma¬
radt el az ellenhatás. Az jellegzetes magyar historiográfiai hiedelem, hogy a magyar
nemesség lett volna a reakció fő ereje. Valamennyi koronatartományban szembefordul
tak vele főhivatalnokai, Tirol lázongó népéről nem is beszélve. A magyar ellenhatás
viszont látványos volt, hiszen a nemesség díszmagyar öltözetben tüntetett. Köpeczi nem
is mulasztotta el megjegyezni: , Most mindennek magyar bűze van. A hang mindenfe¬
lé magyar, de csak a hang: több esze van a szásznak most is, mert ő csak hallgat és ap¬
ródonként áll vissza régi állapotára, az alatt, hogy a magyar lármáz, csúfolja a német
előtt a magyart, mert tudja, hogy a magyar megzavarván a vizet, a német keríti néki
hálójába a halat. E szerint a spekuláció szerint a szászok összejátszanak a birodalmi
vezetéssel a magyarok ellen. Valójában mindenki összejátszott mindenkivel mindenki
ellen. Az erdélyi magyar és szász elitek közös erővel állították vissza a rendi nemzete¬
ket. Szászföldön Brukenthal Mihályt választották meg szász comesnek, aki a diétán
kerülte a magyarokkal való konfliktust, de nemcsak a magyarokkal. Kiállt amellett,
hogy a szász városokban ne csak a szászok szerezhessenek polgárjogot és vehessenek
házat, hanem az örmények, görögök és románok is. Emellett neki róják fel, hogy eltö¬
rölték a votum curiatumot, azt, hogy az egyes natiók egy-egy szavazattal rendelkezze¬
nek, és helyette az egyes követek egyéni szavazatai számítsanak. Brukenthal valójá¬
ban körültekintő politikával mentette azt, ami a szász alkotmányból menthető volt, és
annak modernizálására törekedett." Comesszé választása nagy nemzeti ünnep volt,
de Köpeczinek már attól dobbant meg a szíve, hogy Kolozsvárt a diéta megnyitása al¬
kalmával Wesselényi Miklós vezérlése alatt mintegy 400 nemes vonult fel; ,be gyönyö¬
rű nép! - jegyezte meg.

Köpeczi, láttuk, korábban keserűen vette tudomásul, hogy arisztokrata protektorai
nem támogatták, miután külföldről hazatért, de a francia forradalom antiarisztokratiz¬
musa megrettentette: , Megölik a franciák hóhér keze által, mint egy gonosztevőt a hal
hatatlan Mária Terézia nagyszívű leányát, az ő királynéjokat. Megöltek minden fő és
vitéz embereket csak a legkisebb vádra is; jaj, ott mind annak, aki famíliából való vagy
gazdag; mindjárt fognak rá valamit, hogy megölhessék és javát feloszthassák. A temp¬
lomokat, tornyokat már megfosztották. A vallást letették, az Évangyéliom helyett a
szabadság törvényit prédikálják, s már nem a papok sok helyeken, hanem valamely
arra rendelt orátor, valamely kirendelt napon, és ez az innep. Nincs vasárnap, nincs
más innep, egy holnapban 3 tizedik nap a gyűlés ideje, vasárnap helyett való? - jegyez¬
te fel 1793-ban. Aztán két év múlva: , M[agyarlországon a francia világ harapódzik alat

50 Trauschenfels, Eugen von 1876: „Brukenthal, Michael Freiherr von“ von Eugen von Trauschenfels.
http://de.wikisource.org/w/index.php?title=ADB:Bruckenthal, Michael_Freiherr_von&ol¬
did =2214875 (2015-05-04).

51 Frierich Teutsch: Geschichte der Siebenbürger Sachsen für das sächsische Volk. Hermannstadt:
Krafft, 1907, 332.

179