Oldal 11 [11]
a „politikai korrektseg« az evszäzadokon ät differenciälödö nyelveket a gyermeteg együ¬
gyűség szintjére redukálja", előszavazta azt a 19. század derekán megjelent egyik mun¬
kát, amely a populéris kényszerképzeteket - a keresztes hadjáratok, a boszorkányüldö¬
zés mellett a különböző előjeleket vagy a Bálintnapot illető babonákat - taglalja.
Az Erdély-hisztériákon és a historiográfiai Erdély-babonákon túlmutat az is, ahogy
Makkai László a népi kultúrák közösségéről és különbözőségéről vallott: , A kelet-eu¬
rópai népek folklórjának egyébként szép eredményeket felmutató kutatása során számos
kísérlet történt az egyes etnikumok eredeti hitvilágának, alapvető kulturális sajátossá¬
gainak meghatározására, így erdélyi magyar (ezen belül székely), román és szász vonat
kozásban is. Ezek a kísérletek eleve sikertelenségre vannak kárhoztatva, amennyiben
a népi világszemlélet és az abból fakadó rítusok legősibb rétegének elkülönítéséről van
szó, hiszen az a mágikus világkép és praktika, amely többek közt az erdélyi magyar,
román és szász népi hiedelmeket jellemzi, jóval korábban jött létre, mint a mai etniku¬
mok kialakulása, tehát mindegyiknél közös, csak megnyilatkozási formáiban mutat
változatokat. Az oldó-kötő, gyógyító-rontó, termékenyítő-sorvasztó varázslatok nem¬
csak mindegyik erdélyi népnél, hanem egész Eurázsiában lényegi egyezésben megtalál
hatók, s csak a titokzatos erők és lények meg a velük való közlekedésben használt sza¬
vak és gesztusok különböznek népről népre. A türk eredetű magyar boszorkány, a szláv
eredetű román vrűjitográ, a német : Hexéx-nek megfelelő szász Hüch éppúgy megfelelnek
egymásnak, mint a türk eredetű magyar sárkány, az ősbalkáni eredetű román balaur
vagy a német őshazából hozott szász Drache. Az őstörténetből eredő közös hiedelem¬
kincshez azután az egymásnak átadott változatok is hozzájárultak, úgyhogy jelenlegi
tudásunk és azt értelmező módszereink nem teszik lehetővé a három erdélyi népnek
találkozásuk előtti hiedelemvilágát pontosan elkülöníteni. Valamennyire azonban
mégis el lehet különíteni a magyarok, a románok és a szászok körében élt hiedelemvi¬
lágot. A magyarok a sámánizmust éltették, ennek , öröksége az ősöknek az életfa lomb¬
jai közt lakó s az oda felhágó táltos által segítségül megidézhető szellemeivel, a táltos
révületben mondott regöléseivel, a táltosoknak állatalakban folyó viaskodásával, a túl¬
világnak e világ mintegy tükörben nézett fordított képeként való elképzelésével". Emel¬
lett ,az erdélyi román népi művelődés a mágikus világképnek azt a változatát hozta
magával és őrzi szívósan máig, mely a hellenizált, majd romanizált és krisztianizált Bal¬
kánon alakult ki, s mely a misztériumvallások és a görög kereszténység ünneplési ked¬
vét egyesítette". A szászok , hiedelemvilága azonos a középkori általános német világ¬
képpel, mely csak úgy nyüzsög az erdei és mocsári kis és nagy szörnyektől, óriásoktól,
manóktól, lidércektől, beszélő állatoktól, s ezeknek seregét még a román képzeletből
való átvételekkel is bővíti, pl. a magyarok ältal is ismert »prikulics« nevü remmel”. Es
olykor, még ami sajátosnak tűnik, az is közös. Mert: ,A háromféle népi műveltség,
közös mágikus gyökerei révén, különbségei ellenére is sokkal nyitottabb volt egymás
16 Charles Mackey: Extraordinary Popular Delusions and the Madness of Crowds. Hertfordshire:
Wordsworth Editions, 1995.
10