OCR Output

230 e Eltűnt falusi világok

ját)", és ez adja végzetének pszichikus magyarázatát. Társadalmi karakteré¬
nek jellemzésére pedig előkelő, sőt a királynéra is kiterjedő nexusain kívül,
nemeslevelét és az ősi családi név visszaállítására vonatkozó kérelmét említi
meg az adatközlő."

A narratíva a Szent István-történetek elbeszélésétől egészen különbözik.
A felsorolt események mintha egy laza időrendet követnének (igaz, ezt csak
az időviszonyokra utaló kötőszavak jelzik: osztán, azután, később), és bár a re¬
gényes cselekményszövésre kitűnő témát kínálnak, mégsem alkotnak egysé¬
ges és öszefüggő történetet. (A narrativitás egy további fontos eleme, a pers¬
pektíva, vagyis az elbeszélőnek a mondottakhoz fűződő viszonyát jelző nyel¬
vi alakzatok ugyancsak hiányoznak.) Sokkal inkább a kaotikus és mozaiksze¬
rű múlt benyomását keltik, olyan múltét, amit a történetmondás tehetségével
aligha rendelkező 20. századi idős leszármazott a kulturális ismereteiből fel
tudott eleveníteni.

A bevezetőben említettem Szendrey Zsigmondot, aki az I. világháború után
a Folklore Fellows szervezte nagyszalontai terepmunka mellett, az ország kü¬
lönböző régióiban gyűjtötte a népmondákat. Békéscsabán 1921-ben a követke¬
ző történetet rögzítette:

Hogy miért hívják ezt a dombot Albert-hegynek, azt bizony én sohasem hallottam,
de tudok róla egy régi történetet. A török időkig szép nagy templom volt a tetején.
Még az ősapák építették, mikor ehelyt letelepedtek; mert akkoriban mindig a temp¬
lom volt az első téglaház a faluban, nem a korcsma. Nagyon bántotta a fényes
aranykereszt a törökök szemét és ahány csapat arra járt, mind azzal a fenyegetéssel
vetett sarcot a népre, hogy különben holnap kő kövön nem marad a templom helyén.
De a nép szó nélkül megfizetett mindent, csakhogy templomát megmentse, hát ezért
sohasem tudták a templomot elpusztítani. Egyszer aztán egy török basa azt üzen¬
te a bírónak, hogy reggelre három szép lányt vigyenek a sátrába, különben kő kövön
nem marad a templomból. Hát ezt a kívánságot már nem lehetett teljesíteni; hát
ezért azt határozták, hogy inkább a falu minden lánya együtt pusztuljon el a temp¬
lommal. Másnap - éppen nagypéntek volt — a sok szép fiatal lány mind a templom¬
ba gyűlt. A pap miséhez látott, s éppen az Úr testét mutatta, mikor a toronykereszt
a tetőn át az oltárra zuhant és a papot meg a ministráns gyerekeket agyonsújtotta.
Mert hát a török beváltotta szavát: egy ágyúlövéssel a tornyot döntötte le, más
kettővel pedig a templomot lőtte szét, úgy, hogy senki sem maradt benne élve. A sok
szép fiatal lányt odatemették a romok közé, azért van ott a földben még ma is annyi

658 Erről Czine M. 1972. 129.
559 A névhasználatnak generációról generációra identifikációs szerepe volt. A Dósát a jobbágyi,
a Dözsat a nemesi familiak hasznaltak. Sandor I. 1972. 446.