Seite 201 [201]
200 e Eltűnt falusi világok
előbb is. Iddogáltak, elbeszélgettek, mi gyerekek meg eljátszottunk összevissza.
Mikor, nohát már készen volt minden, elkezdték hordani az ételeket, ami a szár¬
máttal kezdődött. Leves most nem volt. Ebből aztán ki-ki kivette a részét, mert az
is a friss húsból a legjobb, így disznótor alkalmából. Erre aztán csúszott a bor. Utána
jött a sült kolbász és hurka, de még pecsenye is. Mellé aszalt szilva és meggy ösz¬
szefőzve, nem kompót vagy befőtt, az még nem volt szokás akkor. Jó cukrosan, fa¬
héjjal, bizony versenyzett az a mai kompótokkal és más gyümölcsökkel. Mikor a
kolbász és hurka már nem akart csúszni, mert már teli volt a has, most jöttek elő
aztán a finom rétesek, ami már az előző napon készült. Volt mákos, diós és lekváros,
sőt néha még sült fánk és túrós béles is. De már ekkor mindenki nyögött a jóllakás¬
tól, elnyomta már a szármát, kolbász, hurka a lelket. .. Egyik is, másik is azt hajto¬
gatta: — No j6 lenne ez ekkor vagy akkor! És igaz is, sokszor rágondol az ember,
mikor nincs. De jó volna most ez vagy az, de jóllaknék most! Néhol aztán előkerült
még az ütött-kopott tambura, és akinek kedve kerekedett, táncolhatott is."
Az emlékíró egy hetven évvel korábbi, pontosan datált disznótor bemutatását
ígéri (1882-ben mindössze hétéves), mégis bizonyos, hogy életének tapaszta¬
latai alapján, az évről évre , ünnepnek" számító esemény idealizált koreográfi¬
áját alkotja meg. Ennek elmaradhatatlan része a háromszori étkezés. A , früs¬
tökidőt" nem részletezi, annál inkább a munkát lezáró közös ebédet és vacso¬
rat, ami „nyögesig”, a , lelket elnyomó" testi telítettségig tart, és amit a folyton
ismételt jelzős szerkezetek hangsúlyoznak (jó törkölypálinka, jó veseleves, jó
hagymás máj, jó hüvelyes paprika, zsírosan, jó kövéren, jó cukrosan stb.). A
bőség és a mértéktelenség reprezentációjának (ritka) alkalmai a disznótorok,
amelyek a kevésbé bőséges napokat, a kényszerű takarékoskodást kompen¬
zaltak (,,sokszor rágondol az ember, mikor nincs. De jó volna most ez vagy az,
de jóllaknék most").
A narráció további értékeket és jelentéseket ad az étkezésnek. Az étrend
része a törkölypálinka és a , jó zsíros" pogácsa, ami az , igazi magyar paraszt
legjobb eledele", ezzel szemben a különböző, a városi népesség által fogyasz¬
tott cukros sütemények ítorták, piskóták, linzerek) és a hasonló ,,incem-fan¬
com nyavalyák" hiányoztak. Ez a dichotómia eltérő kulturális értékrendeket
jelenít meg. Utóbbihoz az affektált viselkedés (a nyelvhasználat is ezt gúnyol¬
ja) és az erőtlenség testi jegyei társulnak (sovány, gereben, vézna, renyhe), az
50 Csonka Mihály a memoár egy másik fejezetében azt írja, hogy , gyermekkoromban, téli
időben általában csak reggel és este ettünk, délben ritkán. Ugy számítottak az öregek, hogy
télen úgysem dolgoztak sokat és erősen, így kibírták kevesebb evéssel... Tehát spóroltak
egy kicsit a hasukon, amit egyes helyeken kellett is, mivel nem futotta többre." Romsics I.
(szerk.) 2009. 18.