Oldal 191 [191]
OCR
190 e Eltűnt falusi világok gyérok vannak, és köztek fenn az ablak alatt van egy kép. Elöl a két ablak között van a tükör, kétfelől széles díszkendő lóg le rajta. Azon túl kicsi díszkendők, és sok kisebb kép, amelyek engem ábrázolnak. Ide még el kell férjen elöl a sarokban a tálas. Az is tele van porcelántángyérokkal. Még egy csupor is van felakasztva a falra. Egy sor gerenda teli van rakva virágos porcelán- vagy kőcsuporral. Egyik éri a másikat. Hátul a lábasok mellett van a kicsi tálas. Azon is van négy tángyér. Csak annyi tér rá, olyan keskeny. Alattuk öt csupor. Még azok alatt fel lehet akasztani hat kalánt, hat villát, úgyhogy tele van a fal. De még a nagy falióra is ketyeg fenn a falon. Az uram a szülőktől örökölte, nem megy jól. Apám azt szokta rá mondani: ,, Ezt az órát az idő hordozza, nem ő hordozza az időt." Na de mellette a falon van csinálva egy kicsi óratartó, azon egy kis csergőóra. A falon található még az uram édesapjának a császári huszár képe. Ezt én is szeretem, gyakran elnézegetem. Magyar huszár! Úgyhogy sok minden van a falon. Elég volna két szobára is, de én még mindig veszek egy-egy tángyért, csuprot, képrámát. Én is, mint más. Ne mondják, hogy szegényes a lakásom. Ne sajnálkozzanak rajtam. Akadt olyan is a faluban, akinek volt tellázsija, de nekem nem tért el ebben az egy szobában még az is. Akkor még nem volt senkinek konyhabútora. A nagyobb fazekakat az asztal alatt, az ivóvíz mellett tartottuk, vagy éppen hátul a pad vagy a láda végében. Egy-egy poharat raktunk az ablakba, de ha volt füle, azt szigorúan felakasztottuk. Mi falusiak szobabútorról akkor még nem is álmodtunk. Ez még a legnagyobb gazdáknál sem volt. Ki is nevették volna érte, hogy urizál. 1957-et írunk. Marisk6 néniék épitettek, le is padlózták a ház földjét. — Mi a fene? Nem is jó nekik a porondos házföldje! Na lesz mit súroljanak! Nagyon sárosak az utcák, udvarok, falura nem való a padló! — Né, látod, hogy urizál? Í gy vélekedtek az emberek a padlós házról. Az asszony a magokkal örökké kint van, mint egy kutya. Nem irigylem, de ne urizáljon! Itt, ebben az utcában és itt körülöttünk mind porondas a ház földje. Na de éppen itt jön a szomszédasszony, Mányi néni. Szóba kerül ez a dolog. — Gaorisikni, a nagyasszonynál is padló van. Nem szeretem. A falusi legyen falusi! — mondja ki a véleményét Mányi néni is. — Láttam egy menyecskén olyan úrias, nyavalyás blúzat. Én biza meg is szólítottam: — Te, te levesd magadról azt a francat, ne csúfítsd vele a viseletet! Egy kicsit meg is huzigáltam rajta. — Hát olyan nehéz, olyan meleg az a háziszőttes ing — mondta. — Jól odamondtam neki: Passzama! Hát anyádnak és az öreg nanódnak nem volt meleg? Te nem bírod? A menyecske lesütötte a fejit, kipirasadva elkotródatt a szemem elől. Nem köszöntem vissza neki, nem én! Aztán én hetvenéves vagyak, nem tudnának annyit fizetni, hogy felvegyek egy hucukát. Én nem köpem le a falumat! Tük segget fordíttak, én meg a gyolcsot sem szeretem. De a háború után nem kaptunk gyapotot. Most lehet kapni. Szűjetek ingnek valót! "
