Oldal 58 [58]
Család, háztartás, rokonság a paraszti emlékezetben e 57
hosszú haját fésülgették és tetvészték, míg a gazdával való kommunikációban,
az átélt helyzetekben ugyancsak az egyoldalúság, az alázat és a szorongás idé¬
ződik fel: , A gazdától félt a menyecske. Lesütöttük a szemünket, rá se mer¬
tünk nézni." , Ha ott volt apámuram, hallgattunk. Nagyon féltünk tőle, még
nevetni sem mertünk, ha jólesett volna. Olyan volt akkor a szokás: apóssal
komolynak kellett lenni." E hatalommal való rejtett szembeszegülés pedig
a gazdától, mint a búzás kamra őrzőjétől az éberségét kijátszó furfangos ter¬
ménylopás lehetett."
Ezek alapján úgy véljük, az emlékezet a családfőt mitikus vagy bibliai (pát¬
riárkai) alakként jeleníti meg, akit attribútumai, a felidézett rítusok és törté¬
netek alapján szakrális tisztelet övez. Halála pedig ily módon nemritkán
a nagycsalád bomlását, az együtt élő testvérek különválását idézi elő.
Már említettem az asszonyok alávetett helyzetét a hierarchikus családszer¬
vezetben - nézzük, ennek milyen narratív megjelenítései voltak az idős férfi¬
ak és nők visszaemlékezéseiben. A nő testi fenyítését, nem mással, mint bű¬
nösségével indokolva, az egyik adatközlő egészen természetesen, mosolyogva
(felesége jelenlétében) eleveníti fel: , Én ezt az asszonyt sokat megvertem. Az
asszonyt is kell idomítani, mert a szája jár. Az ember is van néha majdnem
olyan bűnös, mint az asszony. A vén bűnös asszonyoknak nem árt, ha néha
megverik őket." — szól az érvelés, melyben az egyéni agresszió általános érvé¬
nyű normává válik, az ,idomítás" pedig mintha a nő animalizálására utalna.
Az alá- és fölérendeltség a szegregációban is kifejeződött, és elsősorban az
étkezéseknél volt jellemző. Az asszonyok - ahogy felelevenítik — az asztal körül
állva fogyasztották el élelmüket, emellett a szűkös esztendőkben az étel és
a kenyér osztásakor utoljára kerültek sorra, sőt az is előfordult, hogy ,, Este,
mikor főztük a krumplit, az emberek belevizeltek, hogy az asszony meg ne
egye... még azt is sajnálták. Mikor éjfélkor lefeküdtünk, már majd éhen hal¬
tunk. Örültünk, hogy lefekhettünk." A férje családjába került menyecske szá¬
mára a mértékletesség eleve kötelező, az éhség kimutatása tiltott volt (, Az
asztalnál nem nagyon mertünk enni. Volt úgy is, hogy maradt a tálban, de mi
éhen maradtunk."), és a házasfelek közötti kommunikáció is a már említett
egyoldalúságot, alázatot, illetve amerev személyközi kapcsolatokat jelzi. (,,Volt,
aki még a nevét sem mondta ki az urának, csak úgy mondta, hogy ember,
gyűjjék mar! Szégyellte a nevit is kimondani.”)'”
Az idős asszonyok elbeszéléseit a keserűség, a bűntudat, az érzelmek ta¬
gadása vagy elfojtása (, Jó volt a férjem. Bántani nem bántott, néha csak meg¬
vert." , Nem bántam volna, ha nem is szeretett volna, mindegy volt az."), ille¬
78 Morvay J. 1981. 20-30, 52, 141.
™ Morvay J. 1981. 46, 78, 90, 151.