Seite 30 [30]
Etnográfia —a nemzeti (népi) emlékezettudománya ® 29
módszerű" tudománynak nevezi, ennek funkciója azonban nem más, mint
amit utóbb Eric Hobsbawm a feltalált hagyományról megállapít: , folytonos¬
ságot teremtsen egy erre megfelelő történeti múlttal."
Hogy mit jelentett a , történeti módszer" a változatlan ideológiai és tudo¬
mánypolitikai kontextusban - azt a korábban kevés figyelemre méltatott tele¬
pülési és gazdálkodási rendet is vizsgáló Györffy István munkáival szemlél¬
tetjük. A Nagykunsagi Krönikat - miként maga tudósítja az olvasókat - régi írá¬
sokból: a térképeken kívül határperek tanúvallomásaiból, a boszorkányperek
vallatási jegyzőkönyveiből, valamint a , szájhagyomány alapján" szerkesztet¬
te egybe. Hasonlóan jár el az aratás, a nyomtatás és a cséplés ősi módját kereső,
1928-ban írt tanulmányában. Anyagát ugyanis hét vármegye több tucat tele¬
püléséről származó , recens" és , húsz-harminc évvel korábbi megfigyelései"
(tehát kb. tizennégy éves korából származó emlékei), továbbá hetven-, nyolc¬
vanéves parasztemberek vallomásai alapján állítja össze (, akiknek az emlé¬
kezete a múlt század közepéig nyúlik vissza"), s eszerint az Alföld déli részén
például , a legöregebbek sem emlékeznek arra, hogy valaha sarlóval arattak
volna." Végül, az alföldi kertes városokról írt tanulmányát idézzük fel, mely¬
ben az öregek elbeszéléseit, valamint 16-18. századi levéltári forrásokat, első¬
sorban a városi jegyzőkönyvekben megörökített tanúvallomásokat használja,
amiből az egykori településrendre és ingatlanforgalomra következtet. (Példá¬
ul , Egri János hetvenöt éves tanú egyebek között ezeket mondja: vamely kert¬
ben most lakik Madarász Mihály, a Matsalai kerje vót.x")"
Ezek alapján úgy véljük, a megismerést ezúttal a személyes identitás és az
etnográfusi szerep egysége határozza meg. Aligha kétséges, hogy a Karcagon
felnövő és a tanyai rideg gazdálkodást családi hagyományként megismerő
Györffy István számára ezek az emléknyomok forrnak egybe a gyűjtőutak él¬
ményeivel, és válnak a múlt intuitív tapasztalatává. De ebbe illeszthetőek az
,Öreg emberek elbeszélései" és az ezekkel egyenértékű levéltári (írásos) doku¬
mentumok is, melyek egykori tanúvallomásokat, azaz szóbeli közléseket vagy
szájhagyományokat rögzítettek. S ennek néprajzi tudásként rögzítése — a nar¬
ratív identitás gondolatát követve - vezet el egy összetett, ám egymással har¬
monizáló tudósi, krónikási, valamint nemzeti azonosságtudathoz.
§ Ahogy Viski fogalmaz: , A régi van veszendőben, elsősorban annak kell tehát érdekelnie
bennünket, ami még a múltban gyökerezik, ami az őseink ma is élő mása, változata, le¬
származottja. Aminek a múlthoz köze nincs, az számunkra másod- vagy harmadrendű,
sőt többnyire teljességgel elmellőzhető jelenség." Viski K. 1933. 15, 25, Kósa L. 2001. 124¬
125, Sárkány M. 2000. 30, Hofer T. 1987. 10, Gyáni G. 2002. 30-31.
§ Györffy I. 1984 [1922]. 5-6, Györffy I. 1928. 1-46.
9 Györffy I. 1926. 128-132.