abban a fiktív világban, amit néznek a nézők. Ezt B színtérnek nevezi. Ha nem
kapcsolódik a színpad világa a kinti valóság problémáihoz, felismerhető tárgyi
elemeihez, akkor a nézők, akiknek a színdarab értelmezésben a való világ a refe¬
renciapontjuk, nem fogják érteni, mi történik. Bond a harmadik, C rétegnek azt
nevezi, ahogyan a színpad fiktív valósága életre kell, azok a történések, szövegek,
azok a cselekvések és vizualitás, ami megnyitja a teret a néző képzeletének. Mert
a D színtér, ahol a dráma valójában megtörténik: a néző képzelete.
Bond szerint azért, hogy a nézők képzeletében dráma szülessen, a színpadi ese¬
ményeknek egyszerre kell építeniük a fikció és a valóság elemeire. Bond elmélete
a színpaddal kapcsolatos, de a tantermi dráma számára is kínál hasznos szempon¬
tokat. Érdemes átgondolni, hogy az osztálytermi drámában teremtett fiktív világ
milyen elemeiben tartalmazza a mai valóságot. Miben és hol tükröződik például
egy reformkori történetben a 21. századi Magyarország. Ha be tudunk azonosítani
olyan konkrét helyzetet vagy akár olyan tárgyakat, amin keresztül ez a kapcso¬
lódás beazonosítható, akkor ezek lehetnek a tantermi drámánk kezdőpontjai,
amin keresztül beléphetünk abba a történelmi korba, illetve annak a történelmi
szituációnak a tantermünkben létrehozott fiktív leképezésébe.
A színtér elmélet részeként Bond kitér arra is, hogy nemcsak a cselekmény,
hanem a tér elemei és a tárgyak is megtestesítenek problémákat, viszonyokat.
A színtérből adódó további kérdés az is, hogy mik azok a tevékenységek, amik
a résztvevők képzeletét aktivizálják. Bond azt írja, hogy , a képzelet akkor szár¬
nyal, amikor két lábbal a földön áll"."" A költői mondat praktikus tanácsként is
hasznosítható. Minél konkrétabb tárgyból, mondatból, szituációból, kérdésből
indul ki a tevékenység, annál könnyebb a képzeletnek bekapcsolódnia.
Fontos, hogy a pedagógus a saját csoportjának jellemzőiből, érdeklődéséből
induljon ki, amikor tervez. Ehhez David Davis kínál hasznos útmutatást.