Az eskóros (nehézkóros, nyavalyatörős, epilepsziás) betegek gyógyítására?"
szintén port áldottak meg (g). Teknősbéka máját" és kagylót" kellett kiszárítani,
összetörni, majd a megáldás után a porból friss vízbe kellett három adagot tenni
egy kis szentelt rutával egyetemben. Ezt a keveréket itatták a beteggel mindaddig,
amíg jobban nem lett. Párhuzama magának az eljárásnak eddig nem ismert. A
rítus egyik különlegessége, hogy a benedikciók mellett itt a szertartás tárgyának
exorcizálása is szerepel, amely szöveg egyértelműen utal arra, hogy e betegséget
ördögi beavatkozás (rontás) eredményének tekintették "" A Szent Liboriusról szó¬
ló két imádság szövege az egyik fontos magyarországi ferences benedikciós gyűj¬
teménybenis helyetkapott, ahol ezeketcsupán orációként (és nem benedikcióként)
ajánlják a kórság és ahúgykőbántalmak ellen (vö. b)"
A pap a húgykő elleni áldás esetében is port áldott meg (h). Az ilyen bántak
makra eszerint a szedermag"?" és az örvénygyökér (enula campana) " megszárított,
megtört, majd egyházi szertartás keretében megáldott keveréke használt. A por¬
ból háromszor egy késhegynyit kellett petrezselyemről lecsöpögtetett vízhez ke¬
verni, majd reggel és délben bevenni. , Használ"— tette hozzá immár egészen re¬
ceptszerű megfogalmazásban a liturgikus kézirat szerzője. Párhuzama eddig nem
ismert.
a) Általában a betegek megáldása
Benedictio super infirmum
A betegség történetére és gyógyító eljárásaira lásd Magyary-Kossa 1929—1940, III. 26—27.
A különleges , gyógyszer" efféle esetekben történt alkalmazásáról több korabeli hazai
adatunk van: , Contra caducum morbum... Az tekenős békának az májáját vegyed,
aszald meg, terd meg, fejér borba add meginnya az kórságos embernek." (16. század kö¬
zepe) Magyary-Kossa 1929-1940, III. 281; „Az tekenös bekanak mayat ueöd ki, es teörd
megh, ad megh innia, mikor rea esik.” (17. szäzad eleje) MBM 1989, 87, 104.
A , tekenőscsiga" (hideglelés elleni) gyógyászati felhasználására lásd MBM 1989, 64—
65. Egy 17. század eleji orvosi könyv vízicsigát ajánl kórság ellen: MBM 1989, 199.
tussal, amely elsősorban középkori forrásokon alapul: Bartsch 1967.
5 AD 1774, 106—107.
39 16. századi gyógyászati felhasználására lásd Melius 1979, 126—127.
90 Melius is említi, hogy az örvenygyöker „mustba vetve” „követ, fövent ront”: Melius