Page 397 [397]
nösen feltűnő ez az egyébként tárgyában már a jövőbe mutató Telegdi-féle szertar¬
tásrend és a Rómából kölcsönzött új rítus viszonylatában. Pázmány nyilván ezen a
téren is engedett a római egységesítő szándék erejének. (Hogy máshol, talán fonto¬
sabbnak vélt helyeken ellenálljon annak.) ? Nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy
az új rítus bevezetése vajon ütközöttre bármiféle ellenállásba a hazai gyakorlatban.
Franz ismertet olyan adatokat, amelyek ilyesmiről tudósítanak. Egyes német egy¬
házmegyék szerkönyveiben a római rítus átvétele mellett még hosszú ideig megtar
tották a zarándokok kellékeinek megáldását is? A szórványos 16-17. századi hazai
források ebből a szempontból vagy hallgatnak, vagy kiaknázatlanok. Kérdés, hogy
hiányzotte egyáltalán valakinek a zarándokjelvények korábbi megáldása, vagy ez a
speciális rítus ekkorra már feledésbe merült. Mindenesetre tanulságos, hogy a 18.
században már nagy számban és rendszerességgel megjelenő hivatalos egyházmegyei
rituálék összeállítói — Pázmány nyomán — a római rítusszöveget szerepeltetik szer¬
könyveikben,”* &s a zarändokbot &s -tarisznya megáldásának hajdan népszerű rítusá¬
val az alternatív mintát felmutató, szerzetesi kötődésű, kora újkori hazai benedikci¬
óskönyvekben sem találkozunk? Pedig a hívek vagy az alsópapság ilyen jellegű igé¬
nyei esetén ezekben (vagy önálló kéziratokban, esetleg nyomtatott könyvek kéziratos
bejegyzései formájában) bizonyára továbbélt volna e hagyomány. A zarándokbotok
szórványosan feltűnnek ugyan a templomi tárgyak között a 17. század második felé¬
ben, ám ezekről nem derül ki egyértelműen, hogy szentelmények voltak-e"
62 Vö. a keresztelési és esketési rítus megtartott elemeit: Barth 2005c.
Franz az 1743-ban kiadott freisingi rituálét hozza példaként, amelyben a római ordó
után a zarándokok botjának és köpenyének megáldása szerepel. — Franz 1909, II. 288.
Hasonló visszahatás történt a mainzi egyházmegyében is, ahol az 1671-ben kiadott ri¬
tuálé csupán a római rítus alapján kialakított szöveget hozta, majd a következő kiadá¬
sok (1695, 1696) emellett újra elővették a zarándoktáska és -bot megáldásának 16. szá¬
zad végi szövegét. Ez a kiegészítés aztán a 18. századtól végleg elmaradt. — Reifenberg
1971-1972, 11. 382.
Läsd peldäul az 1738-ban &s 1798-ban ugyanolyan formäban megjelent kalocsai rituäle
szertartäsleiräsät: COL 1798, 330-333.
Ugyanez jellemző a nem magyarországi kiadású, ám nálunk is használt
benedikcióskönyvek többségére. Kivétel ezalól az a 17-18. században számos kiadást
megért, rendkívül népszerű , félhivatalos" benedikcióskönyv, amelyet egy Prágában
működő ferences, Bernardus Sannig állított össze. A Rituale Franciscanum nemcsak a
Benedictio peregrinorum römai ord6jät tartalmazza (FRA 1685, 305-308, 310-311), ha¬
nem a két ordó közé ékelte a zarándokkellékek (kosár, bot, ruha) megáldásának közep¬
kori eredetű szövegét is (308—309).
Zalán Menyhért unikális adata (, 16 baculi pro peregrinantibus violacei coloris cum
stellis ornati") a Sopron megyei Lók templomában 1674-ben tartott vizitáció alkalmá¬
val feljegyzett 16 darab kék színű, csillagokkal díszített zarándokbotról valójában még
363
364
365
366
azt sem teszi egyértelművé, hogy a zarándoklatok végén felajánlott vagy a zarándokok
számára a papok által odaadandó botokról volt szó. Vö. Zalán 1927, 48.
396