OCR Output

zsafüzért kezdettől fogva népszerűsítő domonkos rend számára engedélyezték a
szertartás elvégzését. Az itt szereplő oráció nagyjából követi forrásunk szövegét,
ám az áldás céljára vonatkozó kitételnél a rózsafüzérnek éppen az imádkozás al
kalmával betöltött szerepét hangsúlyozzák." A Fasciculus triplex önálló ordók¬
ban hozza a rózsafüzéren függő kis kereszt (b), illetve érmék (c) megáldásának
szertartását.

Az érméket és kereszteket a kora újkorban gyakran bizonyos szentek kapcsán
áldották meg. A pannonhalmi kéziratos szertartáskönyv tartalmazza a rendalapí
tó Szent Benedek tiszteletére történő keresztáldás és a Benedek-érmék benedik¬
cióját, amelyekhez az ún. Zakariás-kereszt pestisellenes betűinek megáldása és
magyarázata társul (j). A bevezető rubrika szerint egy bencés pap a mise után a
sekrestyében végezte el a két égő gyertya között elhelyezett kereszt megáldását. A
bevezető oráció után Szent Benedek litániája következett, amelynek záró könyör¬
géseiben a megáldott tárgyak démonűző szerepe hangsúlyozódott. A szertartás e
bevezető része egy újabb orációval, valamint olvasmányokkal és egy zsoltárral zá¬
rult. Ezt követően került sor a kereszt megáldására és megszentelésére két rövid
formula keretében. Az ordó következő elemét az egyszerű olajáldás jelentette,
amelyet akár a szertartástól függetlenül is el lehetett végezni (bővebben lásd a [[II.
4.] fejezetet). Az olajra az érmék — kereszt alakba történő — megkenéséhez volt
szükség. A művelet közben elmondandó formula a démonok és cselvetéseik elleni
attribútumokat emelte ki az érmék szempontjából. A szertartás utolsó nagy egy¬
ségét az ún. Zakariás-kereszt betűinek megáldása jelentette, amely két orációból,
egy ördögűző szövegből és Szent Zakariás szekvenciájából állt. A szertartás végén
a pap meghintette szenteltvízzel az érméket. Az ordó leírása a különös, pestis ellen
oltalmazó kereszt betűinek feloldásával, kifejtésével zárul. A speciálisan bencés
hagyományban kifejlesztett benedikciónak csupán egyes részei rendelkeznek pár¬
huzamokkal." A legelterjedtebb részt az utolsó szövegegység, a Zakariás-kereszt
megáldása és kifejtése jelenti (g). A Fasciculus triplex az äldäs eredetet a jeruzsä¬
lemi Szent Zakariäs püspökhöz, a pestis elleni amulettszerü kereszt hasznälatä¬
nak nagymértékű elterjedését pedig a tridenti zsinat eseményeihez köti.”” Tävo¬

509 ROM 1881, App. 140-142. Érdekes, hogy Sannig korai, , alternatív" gyűjteményének

áldása ezzel a szöveggel mutat rokonságot: FRA 1685, 143—144.

A megújított római rituálé függelékében található szertartásrend (, Benedictio numis¬

matum S. Benedicti”) orációi közül is mindössze egy (, Domine Jesu Christe, gui volu¬

isti pro totius mundi...”) mutat rokonságot az itt közölt imádsággal. — ROM 1881, App.

168-170. Az ermeexorcizmushoz läsd Bartsch 1967, 329, 415; Probst 1857, 190-203.

52 FT 1739, 117-123. Toväbbi pärhuzamok: MB 1685, 144-148. „Benedictio S. Zachariae
ad cruces et numismata contra pestem” (a betük magyarázata nélkül); FRA 1685, 349—
356. „Remedium contra pestem” (FT 1739, 117-123 (szövegevel egyezik); Nucleus 1706,
122-133 (läsd FRA 1685); LT 1709, 129-136 (Zakariäs-äldäs).

251

317