Oldal 108 [108]
őrizte meg az utókornak." A magyar népi hiedelmek és szokások körében szin¬
tén meglehetősen kevés adatot rögzítettek február 5-höz kapcsolódóan. Némely
alföldi tájakon e naphoz , gonoszűző" hagyomány társul. Szendrey Zsigmond jász¬
ladányi gyűjtésében szerepel, hogy a házakat és az ólakat , körülsepréssel zárják el
Ágota napján"? Penavin Olga a délvidéki magyarok kalendáris szokásai között
a következőket írja e napra vonatkozóan: , Körülsöprik a házat, az ólakat, hogy
kiűzzék a háziférgeket, bogarakat. Most van az ideje a tavaszi munkák megkezdé¬
se előtt, hogy megszabaduljon az ember, az állat a házban elszaporodott, bajt, be¬
tegséget terjesztő, kárt okozó férgektől, bogaraktól."" Konkrét néprajzi adatot az
Âgota-napi kenyérszentelésre vonatkozéan mindössze egyet ismerünk, Bálint
Sándor jóvoltából. Talán saját gyűjtéséből származik az információ, miszerint a
20. század elején a Tisza menti Nagykörű katolikus népe az Ágota napján megál
dott kenyeret a vízbefúltak hollétének megállapítására használta." A más hazai
és európai vidékeken is ismert eljárás, amely szerint a víz tetejére helyezett ke¬
nyérdarab megmutatja az áldozatok lelőhelyét, általában vagy a nagypénteken
szentelt, vagy az első sütetből származó kenyér hiedelemkörébe tartozik."
Jóllehet az Ágota tiszteletére megáldott kenyér tűzvész elleni felhasználására
nincs megbízható néprajzi adatunk, úgy véljük, hogy a fentebb bemutatott áldás
hazai elterjedése és forrásokkal alátámasztható jelenléte az egyházi gyakorlatban
végső soron hozzájárulhatott általában a kenyér ilyen jellegű funkciójához. A
magyar néphitben leírások sokasága szól a kenyér tűzvész-távoltartó szerepéről.
Ezekben időnként szó esik az ilyen célra felhasznált kenyér különlegessegeröl:
sokszor az elsőnek kisült, ujjnyomással is megjelölt kenyeret, ritkábban a pénte¬
ken, nagypénteken sütött kenyeret tartották e célra alkalmasnak. A kenyeret he¬
lyenként a házak kapujára tűzték, máshol tűz esetén felfordították az asztalon,
vagy a házi tűzhelybe hajították. Néhol a bajban kenyérrel a kezükben háromszor
megkerülték a házat, hogy ne terjedjen át arra is a tűz. A néprajzi kézikönyvben
Pócs Éva a szokást ,kvázi-ráldozati cselekménynek" nevezte. Véleménye szerint , a
tüzet nem tisztelték természetfeletti lényként, de valamilyen nem konkretizält fe¬
lelmetes erő volt, amely bizonyos cselekményekkel mintegy kiengesztelhető".""
5! Bälint 1977, 1. 208-209. Az egyik hazai, vélhetően középkori eredetű Szent Ágota¬
patrocíniumról lásd a perenyei templom történetét feldolgozó tanulmányt: Medgyesy¬
Schmikli 2004, 517—522.
52 Szendrey 1941, 104.
"5 Penavin 1988, 48.
5 Bálint 1977, I. 209.
35 HDA I. 209; Freudenthal 1931, 187; Bálint 1944, 114; Kovács 1982, 140; Verebélyi
1998, 192.
36 Pöcs 1990, 679-680; Verebelyi 1998, 103, 233, 337. Az európai (elsősorban német) pár¬
huzamokra lásd a tűz elleni védekezés témájának történeti és néprajzi összefoglalását:
Freudenthal 1931, 355—448.
107