Az ábrán látható, hogy a katolikus alsópapság, szerzetesség (Scribner összefogla¬
lóan klerikusokról beszél) csökkenő mértékben ugyan, de továbbra is részt vállalt
olyan rítusok elvégzésében, illetve továbbéltetésében, amelyek a hivatalos gya¬
korlaton határozottan kívül rekedtek. Ezek közésorolhatjuk azokata benedikciókat
és exorcizmusokat, amelyek különféle , alternatív", hivatalosan nem jóváhagyott,
jobbára csupán , megtűrt" gyűjteményekben hagyományozódtak nemzedékről
nemzedékre. A , félhivatalos" vagy , felszín alatti" gyakorlat kéziratos és nyomta¬
tott korpuszai a római rítus egységesítő törekvései után, a 17—18. században élték
virágkorukat. E forrásanyag a legutóbbi időkig nagyrészt elkerülte a kutatók fi¬
gyelmét, illetőleg kívül esett a korszakkal foglalkozó történészek érdeklődési
körén. Jóllehet Franz — kiterjedt adatgyűjtése során — találkozott kora újkori
benedikcióskönyvekkel is, középkorral foglalkozó hatalmas munkájában mind¬
össze néhány lábjegyzetben említ későbbi forrásokat (akkor is jobbára ördögűző
kézikönyveket"), könyvének utolsó lapjain pedig néhány kritikus mondatban ejt
szót ezekről." Eszerint a hívek igényei tartották életben azokat a főként szerzete¬
sek által összeállított &s kiadott magängyüjtemenyeket, amelyek a 17-18. század¬
ban a világi papság mindennapi benedikciós gyakorlatát is alakították. Ezek a
könyvek — Franz prelátus megfogalmazásában — , sajnos meghiúsították a püspö¬
kök törekvéseit, hogy a klérust és a népet távol tartsák a kétes, babonás gyakor
latoktól és áldásoktól, mivel ezek olyan formulákat és útmutatásokat, különös¬