Oldal 28 [28]
rábbi kéziratos liturgikus kódexekből kirajzolódik. Ez a körülmény minden bi¬
zonnyal összefüggésben áll azzal, hogy ugyanebből az időből már különféle helyi
(egyházmegyei, egyháztartományi) zsinati határozatok egész sora foglalkozik a
benedikciók és exorcizmusok helytelen használatával. A határozatok mögött az
egyetemek tudós teológusainak nézetei is felfedezhetők." Koblenzben 1451-ben
például megtiltották a laikusok szükségtelen részvételét a szentelési eljárásoknál,
Eichstattben pedig tilalmazták a nem jóváhagyott benedikciók használatát
(1477. Az 1530-as évektől — nyilván a reformáció egyfajta visszahatásaként — még
inkább megsokszorozódtak az ilyen jellegű rendelkezések. V. Károly 1548-ban ki¬
adott augsburgi reformediktuma a , De ceremoniis ecclesiasticis" fejezetében tár¬
gyalja az áldásokkal (pl. víz, só, növények, húsvéti bárány, új gyümölcsök) kap¬
csolatos eljárások értelmezésének helyes és helytelen módját. A szöveg példákat
hoz az egyes benedikciók lehetséges szimbolikus magyarázataira, ezzel is elejét
véve a mágikus használat lehetőségének. A rendelkezés végül arra inti a plébáno¬
sokat, hogy rendszeresen okítsák a híveiket a szentelmények helyes használatára,
nehogy az egyházi szertartások helytelenségbe vagy babonaságba forduljanak."
A következő évtizedek német egyházmegyei zsinati és vizitációs rendelkezéseinek
a benedikciók helyes használata mellett már magának a használatnak a népszerű¬
sítésére is figyelmet kellett fordítani, hiszen — különösen a felekezeti szempontból
vegyes tájakon — annak több hivatalosan javasolt, támogatott fajtája is feledésbe
merült." A 17. századi egyházi határozatok arra helyezték a hangsúlyt, hogy csak
az egyház által jóváhagyott szentelmények (és azok is csak a megfelelő módon)
kerüljenek a nép körében felhasználásra. Az 1605. évi prágai szinódus például
,kegyes és dicséretre méltó szokásként" javasolja a kenyér, a bor, a füvek és más
dolgok megáldását, ám azok (különösen az ennivalók) oltárra helyezését megtilt
ja, és egy arra rendszeresített pad alkalmazását javasolja. Az 1610-ben megtartott
augsburgi zsinat határozata arra a szokásra utal, hogy egyesek az oltárterítő alá
helyeztek bizonyos tárgyakat (pl. viaszt, füveket), hogy azok a szentmise celebrá¬
lásaáltalmegszentelődjenek. A tiltóhatározatcsaka jóváhagyottszentelményeknek
az előírt ünnepen történő benedikcióját engedélyezte. Ugyanitt erősen tilalmaz¬
ták az olyan vihar elleni rítusok alkalmazását, amelyek a szertartáskönyvben
nem szerepelnek." Az ermlandi (1610) és a breslaui (1653) egyhäzmegyei zsinat
statútumai nem csupán a megszentelhető dolgok szűkre szabott sorát (só, víz, bor,
® Franz 1909, Il. 641-643.
“ De quibus omnibus debet populus sedulo et frequenter doceri, ne caeremonias
religiose institutas in abusum aut superstitionem vertant, sed ad pietatem exercendam
ipsis utantur." Az ediktum vonatkozó részét közli és értelmezi: Franz 1909, II. 644—
645.
5 Több ilyen adatot idéz: Franz 1909, II. 646.
66 Mindkét szinódus határozatára lásd: Franz 1909, II. 647.
27