Oldal 15 [15]
A szentség rituális ciklusokba rendezett megjelenítései az emberi életmenet, illet
ve a kalendáris év mentén szerveződtek meg. A rituálék az előbbi kapcsán alap¬
vetően a szentségek, az utóbbi esetben pedig főként az egyházi év ciklikus liturgi¬
kus cselekedetei (rítusok, processziók, szentelések stb.) által kereteződnek. A ritu¬
ális cselekedetek fontos alkotóelemeit, gyakran tárgyiasult formáit a szentelmények
jelentik. A szentségek és szentelmények közötti alapvető különbséget Scribner a
használatuk eltérő jellege alapján érzékelteti: míg a szentségek a ,szent" par
excellence megnyilvánulásként azonnali hatással (ex opere operato), 4m csupén
meghatározott időben (leginkább az egyéni életciklus mentén) és helyen (szinte
kizárólag a templomban, Isten szolgáinak színe előtt) fejtették ki hatékonyságu¬
kat, addig a szentelmények hatékonysága nem volt automatikus, függött a hasz¬
náló rendelkezésétől, ugyanakkor alkalmazásának lehetősége — tetszőleges módon
—sokkal szélesebb teriiletre terjedt ki. A szentségekkel ellentétben a szentelmények
a templomtól távolra jutottak: a hívek kezén a szélesebb közösségben — a házak¬
ban, istállókban, csűrökben, kertekben és a határbeli földeken egyaránt — kifejt¬
hették hatásukat.
A benedikciós gyakorlat elterjedtségét és népszerűségét elsősorban annak az
ambivalenciänak a feloldäsa/elkendözese eredmenyezte, amely a mögöttes teolö¬
giai értelmezés és a valós, populáris használat közötti különbségekben jelentke¬
zett. Bár hivatalos szinten mindig egyértelmű volt, hogy a benedikciók és a meg¬
szentelt tárgyak nem ex opere operato hatnak, a mindennapi használatban legin¬
kább az automatizmus iránti elvárás érvényesült." E kettősség évszázadokon
keresztül nem képezte teológiai diskurzusok tárgyát: a rendszer egész egyszerűen
működött. A szentelmények és a mágikus tárgyak közötti határvonal ugyan a
kezdetektől fogva elmosódott, ez a körülmény csak a késő középkortól kezdve je¬
lentkező, majd a reformáció után, a 16. században valódi vitákat is indukáló teo¬
lógiai spekulációknak köszönhetően rajzolódott át. A két terület (tágabban értel
mezve a religio recta és a suberstitio falsa tartománya) a 13. századtól kezdve egyre
határozottabban elvált egymástól. Dieter Harmening írta le azt a folyamatot,
ahogy az egyházi varázslatfogalom átalakult a késő középkorban, és utóbbi alá
egyre inkább azokat a hivatalos liturgikus gyakorlattól eltérő áldásokat kezdték
sorolni, amelyek az egyház szakramentális liturgiájának fejlődése következtében
a saját kultuszterületén kívül eső varázslássá (a benedikciós és ördögűző-gyakor¬
lat tilos kinövéseivé) fejlődtek. Ez a varázsláskritika időben és tematikában egy¬
beesett az eretnek mozgalmaknak (pl. valdensek, albigensek, lollárdok, husziták)
az egyházi szentség- és szentelménytanra vonatkozó kritikájával. 1470-ben a
passaui zsinat azzal az indokkal tiltotta el a Szent Balázs és Szent István napján
és tiszteletére szentelt víz megäldäsät, hogy az „az egyszerü emberek számára al
§ A teológiai értelmezések fejlődéséről: Franz 1909, I. 14-34.
14