OCR
336 e Az udvar vonzásában az 1755. év (Bethlen Gábor kinevezése) jelentett fordulópontot, amikortól is a kancellária új épületre tett szert, ami a kancellár és családja számára is otthont biztosított." Az erdélyi kancellárok közül viszont senki sem rendelkezett saját palotával, sőt meglepő módon 1711-1754 között sem Bornemisza János, sem utóda, Gyulafty László nevével nem találkozunk a Hofguartierpályázók között, tehát Bécsben tartózkodásuk során hiába változott több alkalommal mindkét kancellár lakcíme, úgy tűnik, hogy udvari szállást nem igényeltek maguknak." Bornemisza esetében 1734 utáni lakhelye kapcsolati tőkéjéről is sokat elárul, ugyanis nyolc éven keresztül az erdélyi ügyekben is befolyással bíró Bartenstein alkancellár Landstraf$én található házában bérelt maga és családja számára lakást." A magyar, erdélyi és horvát pályázók többsége igen vegyes összetételű kört alkotott, akik a társadalmi és hivatali hierarchia széles spektrumát lefedték a kormányzati tanácsosoktól egészen a lakájokig és a kancellistákig. A Magyar és az Erdélyi Udvari Kancellária állományának a növekedésével, illetve más kormányszerveknél is a magyar tisztségviselők integrációjának erősödésével párhuzamosan a Hofguartier-kérvényezők között (kiváltképp az 1740-es évektől) egyre több magyar személyt azonosíthatunk. A pályázatok pozitív elbírálása nem függött a hivatali vagy udvari rangtól, tehát a kormányzati tanácsosok sem tudtak maguk számára egyszerűbben udvari szállást szerezni, mint a társadalmi hierarchia alacsonyabb fokán állók, ugyanis ezen pályázóknak a maguk számára megfelelőnek tartott lakásokért a rendszer logikája alapján a velük hasonló jogosultsági szinten állókkal kellett megmérkőzniük. Festetics Pál kamarai tanácsos ezen a téren is sikeresnek bizonyult, aki ugyan 5000 forintos éves fizetéssel rendelkezett, ennek ellenére 1764-ben eredményesen pályázott a báró Joseph von Mannagetta (1699-1764) alsó-ausztriai tanácsos halála után üresen maradt lakásra," bár később áldozatot is kellett hoznia, ugyanis 1768-ban hozzá költöztették be kamarai tanácsostársát, Majláth Józsefet." Szintén sikeres pályázónak számított Patachich Sándor, aki 1742-ben a Magyar Udvari Kancellária tanácsosaként, tíz éve végzett szolgálataira hivatkozva pályázott a Johann Andreas von Offner kamarai tanácsos halála után felszabadult udvari szállásra, ami a Takáts, 1906. 807. 6° Takáts Sándor kutatásai alapján az erdélyi kancellárok számára az erdélyi Gubernium évente lakhatási támogatást küldött, amely 1747-ben 200 forintot tett ki. Takáts, 1906. 806. 70 Staats- und Standes-Calender, 1734. 136.; Staats- und Standes-Calender, 1741. 166. 1736-ban Bornemisza Bartensteinen keresztiil akarta fiat, Ignacot a kancellári székbe juttatni, legalábbis leveleit hozzá intézte. De a terv sikertelen maradt. Trócsányi, 1988/a. 403. 7 ÔStA FHKA AHK HQuB Bd. 119. fol. 151v-152r. 7 OStA FHKA NHK Kaale Ö 1768. jan. 13. (Fasc. 3.) Együttlakásukat a Staatskalender is megerősíti: Staats- und Standes-Calender, 1769. 38-39.; Uo., 1770. 39-40.