OCR Output

LAKÁSLEHETŐSÉGEK
A CSÁSZÁRVÁROSBAN

A Habsburg-főváros átalakulása a 18. században

Bécs városa a 18. század folyamán rendkívül látványos fejlődési utat járt be.
A konjunkturális időszak a 17. század végén, a város oszmánok általi máso¬
dik, 1683. évi ostromát követően vette kezdetét." A régióra nehezedő török
nyomás és fenyegetettség elmúlta egészen új lehetőségeket nyitott a városfej¬
lődés számára. A császárváros lakosságának a lélekszáma kevesebb mint száz
év alatt megduplázódott, míg 1700 körül Bécs lakóinak a száma (az előváro¬
si társadalommal együtt) épphogy elérte a 100 000 főt, Mária Terézia ural¬
kodásának az utolsó éveire már a 200 000 főt is meghaladta.” A Habsburg
Monarchia fővárosa a 18. század végére Európa legnépesebb városai közé
emelkedett, lehagyva Madridot, Milánót, Rómát, Velencét, vagy a földren¬
gés sújtotta Lisszabont is. A császárváros lakosainak száma Amsterdaméval
vetekedett, az európai városok sorában pedig csak a több mint 800 000 fős
lakossággal rendelkező London, a félmilliós lélekszámot meghaladó Párizs,
illetve a nagyjából 400 000 fős lakossággal bíró Nápoly előzte meg." A vá¬
rosfalak között növekvő metropolisz szükségszerűen hamar zsúfolttá vált,
a német értelmiségi utazó, publicista, Johann Michael von Loén mar 1717¬
ben a következőképp fogalmazott a városról: , Bécsben a tömeg még erősebb,
mint Párizsban. Ez azért van, mert a város még nem túl nagy. Az emberek¬
kel, lovakkal és rakományokkal állandóan telített utcákon az, aki gyalog jár
gyakran életveszélyben van." Igen hasonló véleményen volt a Loénnel nagy¬
jából hasonló időben a városban tartózkodó Lady Mary Wortley Montagu
(1689-1762), a konstantinápolyi brit követ felesége is. Montagu benyomásai
a következők voltak Bécsről: , Ez a város, amelynek az a megtiszteltetés ju¬
tott, hogy a császár rezidenciája lehet, nem felelt meg mindenben az elvá¬
rásaimnak, sokkal kevesebbet találtam itt, mint amennyit vártam volna, az
utcák nagyon zártak és igen keskenyek, nem lehet megfigyelni a paloták szép
homlokzatát, bár sok közülük nagyon is megérdemelné a figyelmet, valóban
pompásak, mindegyik finom, fehér kőből épült és rendkívül magas. A város

: Bécs kora ujkori varostérténetérél bévebben lasd: Csendes-Opll, 2003; Lichtenberger, 1977.

Csendes-Opll, 2003. 109-111.

3 De Vries, 1984. 305-340. A varosi tarsadalmak hosszabb periddusu fejlédéséhez lasd: Braudel, 2004.
537-569.

* „Das Gewühl in Wien ist noch stärcker, als in Paris. Das macht weil die Stadt nicht gar gros ist. Die
stets mit Menschen, Pferden und Fuhren bedeckte Straßen setzen einen der zu Fuß gehet, öfters in
Lebens-Gefahr gerädert zu werden.” Loen, 1750. 21.