OCR Output

292 s Az udvar vonzásában

főnemes is részt vett, a nagyságrendek tehát a korábbi korszakhoz képest je¬
lentős mértékben megváltoztak. Az arányokra nézve torzítóan hat Batthyány
Károly tevékenysége, akit Mária Terézia 1750. október 4-én, I. Ferenc névnapi
ünnepségének keretében nevezett ki konferenciaminiszternek."" Batthyány
jelenlétét ezt követően 272 konferenciaülésen sikerült azonosítani. De az
arányváltozások még Batthyány Károly konferenciaminiszteri tevékenysége
nélkül is jól érzékelhetőek.

Mária Terézia uralkodásának első évtizedében, 1740-1749 között ötven¬
nyolc olyan konferenciaülést tartottak, amelyen magyar főnemes részt vett.
Ezen ülések legrendszeresebb résztvevői a magyar kancellárok, illetve kan¬
celláriai tanácsosok voltak, akik negyvennégy konferenciaülésen vettek részt,
utánuk Batthyány Károly következett, aki (már konferenciaminiszteri kine¬
vezését megelőzően) tizennyolc ülésen volt jelen, illetve tizenegy olyan meg¬
beszélést találunk, amelyen további magyar főnemesek képviseltették magu¬
kat. A magyar tanácsadók konferenciaülésekre való bevonása szempontjából
az 1740-es évtizedben az 1741. és az 1743-1744. évek voltak a legkiemelke¬
dőbbek. 1741-ben"? és 1743-ban"" is tizenkét ülésen vettek részt magyar
főurak, míg 1744-ben 14 tanácskozáson." 1741-ben a Habsburg-kormány¬
zatnak komoly hadi és külpolitikai krízissel kellett megküzdenie, amelyhez
stabil hátországokra volt szüksége, a magyar rendek támogatásának az el¬
nyerése stratégiai jelentőségű kérdésnek számított. Ebben a helyzetben a ma¬
gyar ügyek felértékelődtek, amit jól mutat, hogy Batthyány kancellár a kon¬
ferenciaülések már-már rendszeres résztvevőjévé vált, tizenegy alkalommal
kapott meghívást a Titkos Konferencia tanácskozására. A kancellár mellett
pedig a rendi főméltóságviselőkkel való egyeztetések is folytatódtak (sőt ezek
rendszeresítése még törvényerőre is emelkedett). Pálffy János 1741-ben, im¬
máron nádorként három alkalommal volt konferenciaülés résztvevője, 1741.
szeptember 8-án a magyar rendek tagjai közül egyedül vett részt a Miniszte¬
riális Konferencia tanácskozásán, amelyen a Monarchia hadi és politikai ve¬
zetőivel a cseh területek védelméről tárgyaltak." Palffyt az 1741. augusztus
21-i és október 24-i tanácskozásra pedig Batthyány kancellár és Esterházy
József országbíró is elkísérhette, valamint a korábbi megbeszélésen Esterházy
Imre esztergomi érsek, az utóbbin pedig Esterházy Ferenc lovassági tábornok

én WD 1750. 10. 07.

62 OStA HHStA StK Vorträge Kt. 52. 1741. I-VI. fol. 124.; Kt. 75. Konferenzprotokolle Franz I. (1741¬
1745) fol. 1., 5., 8., 24., 32., 38., 40., 50., 54., 56., 60.

63 OStA HHStA StK Vorträge Kt. 53. I-II. fol. 115., 145.; III-V. fol. 30., 74.; VII-IX. fol. 69-70., 74., 84.5
X-XI. fol. 81., 104., 114.; XII. fol. 5., 78.

4 OStA HHStA StK Vorträge Kt. 53. I-Il. fol. 15.; Kt. 54. I-III. fol. 50., 75., 83., 98.; IV-V. fol. 110., 114.,
143.; VI-VIII. fol. 72., 111.3; IX-XII. fol. 1., 5., 9., 22.

45 OStA HHStA StK Vortrage Kt. 75. Konferenzprotokolle Franz I. (1741-1745) fol. 38.