OCR Output

120 e Az udvar vonzásában

elnöknek, majd 1777-ben magyar alkancellárnak, 1787-ben pedig kancellár¬
nak neveztek ki, valamint 1783-tól haláláig a magyar királyi főudvarmesteri
méltóságot is viselte." A trónörökös kamarásai közül még Keglevich József
emelkedett országos méltóságra, aki apjához hasonlóan koronaőri kineve¬
zésben (1772) részesiilt.*** Az udvartartás tagjai közül a Magyar Királyság
legmagasabb rendi méltóságát a nádori, illetve azt megelőzően az országbírói
pozíciót egyetlen személynek, Pálffy Miklósnak sikerült elérnie.

Az udvartartásban értelmiségi feladatokat ellátó magyar tisztségviselők
is szép karrierpályát tudtak befutni, akik mindhárman magas pozíciók bir¬
tokosaivá és a kormányzat befolyásos tanácsadóivá váltak: Bajtay Antal mint
erdélyi püspök, Kollár Ádám mint az Udvari Könyvtár igazgatója, valamint
Izdenczy József mint államtanácsos. Bajtay és Izdenczy nemesi származásúak
voltak, de Kollár is szolgálatainak köszönhetően 1777-ben a magyar nemes¬
ség sorába emelkedett." A nemesi cím megszerzésére az udvartartás egy-egy
közrendű tisztségviselője számára is lehetőség nyílt, a Magyar Királyságból
származók közül Szlábigh András kapott 1791-ben bizonyíthatóan nemesi
rangot, aki hasonlóan Gyárfás Mátyáshoz budai várnagyként, várgondnok¬
ként az udvartartáson kívül folytathatta karrierjét. Szemben az udvartar¬
tásba már nemesként érkező Nagy Mihállyal, aki felvételét követően aktív
éveit biztos körülmények között komornyikként szolgálta le. A Habsburg¬
udvartartásban töltött évek (a főnemesek többségénél jellemzően fiatalkori
évek) haszna azonban nemcsak a karrieremelkedésben keresendő, hanem az
udvari műveltség megszerzésében és a bécsi kapcsolatok kialakításában is,
amelyből sok esetben az utódok generációja tudott a legtöbbet profitálni.

383 Fallenbüchl, 1988. 135.

384 Fallenbüchl, 1988. 129.

35 MNL OL A 57 Bd. 50. fol. 471. Igazgatóként Kollár fizetése 1778-ban tekintélyes összeget, 4000 fo¬
rintot tett ki (Tibensky, 1985. 150.), patrónusa, Gerard van Swieten halála után azonban az Udvari

tebb kapcsolatrendszerrel bíró fia, Gottfried van Swieten (1733-1803) örökölte.