OCR Output

5. KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR

vendégeskedéssel, ajándékokkal pozitívvá tenni az új kezdetet. A vezetők pénzt
és élelmet osztogattak, idővel a szaturnáliák kicsapongó gyakorlata is e naphoz
társult."

Több ok vezetett odáig, hogy a nyugati keresztyének Krisztus születésének
ünnepétől számítsák az új esztendőt. Nem csupán a rómaiak ünneplési szoká¬
sa miatt kötötték össze a keresztyének az új évet, az Úr kedves esztendejének
kezdetét Karácsony napjával, hanem az időszámítás ősi, fent ismertetett logi¬
kája miatt is. Január 1-én, Kiskarácsonykor, az ünnep utáni nyolcadik napon,
a kicsapongásokra adott feleletként is Krisztus körülmetélésének napjára (Lk
2,21) emlékeztek.

A világon mindenfelé elterjedt keresztyénség töretlenül a Krisztus születé¬
sének egykor visszakövetkeztetett és meghatározott időpontjától méri a világ
történéseinek folyását. Ez a római gyökerű, de a keresztyénség által továbbha¬
gyományozott időértelmezés lett a polgári naptár alapja. Valahányszor leírjuk,
kimondjuk az évszámot, nem egy tetszőleges, ill. valamilyen , világnézetileg
semleges, időszámításunk szerinti" esztendőt értünk alatta, hanem megvalljuk,
hogy az Úr évében (Anno Domini) vagyunk, életünk idejét és az egész világot
a világmindenség Urának és Királyának keze tartja.

Nem a béke és a felvirágzás akkori nagy és egyúttal kegyetlen urainak, Au¬
gustus császárnak (Lk 2,1) vagy Heródes királynak (Mt 2,1), esetleg más, későbbi
hatalmasságnak uralma és világrendje határozza meg életünk idejét és folyását,
hanem Krisztus. Róla azt jövendölte Ézsaiás próféta, hogy , Az uralom az ő vállán
lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békes¬
ség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége..." (Ézs 9,5-6).25

A jelképek és a kellékek fokozatosan önálló életre keltek, mára átértelme¬
ződtek, jelentésükből vesztettek. Talán sokszor csak a díszletet szemléljük, és
tartalom híján az ünnep is üressé válik. Ezzel küzd a keresztyén egyház, amikor
a karácsonyi forgatagban a Krisztus megváltásáról szóló evangéliumot hirdeti.
Többszörösen nagy kérdés a templomi pszeudobetlehemek és karácsonyi gyer¬
mekműsorok (nem istentisztelet!) problémája, hiszen a gyülekezet egésze szá¬
mára nem kezdődik el az ünnep a templomban, az egyház látható közösségében.
A december 24-i esti és délutáni szertartás ősi feladata az ünnep meghirdetése
és az ünnepre való meghívás lenne, ami sötétedés utáni, sőt éjjeli énekes szer¬
tartások keretében egyes helyeken magyar református körökben is sokáig fenn¬
maradt a XVIII. század második felétől erőteljesen jelentkező egyházi-lelkészi
tiltás ellenére is.

274 Vö. BOGÁR 1932, 37-39.; MACLEOD 1966, 103.; BIERITZ 2005, 52-53.
275 Pap 2011a, 3.