olyan ünnepnapok vagy olyan órák, amelyek , önmagukban vagy önmagukért
lennének szentek". Ennek ellenére mégis vannak és szükségesek olyan ünnep¬
napok, amelyek különböznek a többi naptól, hiszen megkülönböztetett módon
Isten imádására szenteljük őket. Ilyen a vasárnap, valamint az , üdvtörténet
nagy tényeinek emléknapjai". A vasárnap Isten nagy ajándéka számunkra.
Az egyházi év ünnepeinek sorozata — az ágenda megfogalmazása szerint
— ,nem támaszkodik olyan isteni rendeletre, mint a hetedik nap". Az előszó
szerint , megbotránkozás nélkül megértjük azokat, akik a vasárnapon kívül
más ünnepet nem akarnak ismerni". A református gyakorlat Kálvin ellenében
átvette és a mai napig megőrizte az ünnepnapokat úgy, , mint áldott, Istentől
nyert ajándékot".
Az egyházi év felosztása: ünnepes és ünneptelen félév. Az ünnepes félév
a váltság nagy tényei körül csoportosuló , három nagy ünnepkörből áll: a kará¬
csonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepkörből". Az ünnepkörök középpontjában álló
főünnepek határozzák meg a körülöttük lévő vasárnapokat.?? Az ünnepes félév
Advent első vasárnapján kezdődik és Szentháromság vasárnapjával ér véget.
A karácsonyi ünnepkör Advent első vasárnapjától Epifánia utolsó vasárnap¬
jáig tart. Középpontja a Karácsony, megelőzi Advent négy hete, kíséri az Epi¬
fánia ideje. Karácsony Krisztus világban való megjelenésének emléknapja, az
epifániai idő szintén e megjelenés emlékezetére van.
A húsvéti ünnepkör Böjtfő vasárnapjától Áldozócsütörtökig tart. Kettős kö¬
zéppontja van: Nagypéntek és Húsvét, Jézus halálának és feltámadásának ün¬
nepe. A megelőző vasárnapok Jézus szenvedéseire emlékeztetnek, az utánuk
következők a , feltámadott Krisztus világ fölötti dicsőségére irányítják figyel¬
münket". Mint kitűnik, Böjtelő időszaka kimaradt vagy elsikkadt a felsorolásból,
mintha az , Epifánia ideje" klasszikusan magában foglalná az egyházi év ezen
szeletét.
A pünkösdi ünnepkör a legrövidebb: Áldozócsütörtöktől Szentháromság va¬
sárnapjáig tart, és a Jézus által megígért és világba eljött Szentlélek munkájáról
tesz bizonyságot. Meg kell jegyeznünk, hogy pontosan ezért nem különítjük el
a pünkösdi ünnepkört.