Oldal 53 [53]
AZ EGYHÁZI ÉV
a pásztorálpszichológia vonatkozásában, az emberi élet rítusai közepette, ha¬
nem a keresztyén rítusban is. Örökérvényű igazság és felismerés, hogy , minden
kultusz ismétlés", ?? a keresztyén kultusz is." Fontos, hogy nem önmagát ismétli,
ismételgeti, hanem Isten tetteit, ami a kultuszi közösségben lesz jelenvalóvá.??
Nyilvánvaló, hogy az egyházi év kérdésköre egészen szorosan összefügg
a perikópák, postillázás, textusválasztás történeti, elvi és gyakorlati kérdései¬
vel és problémáival, az egyház egyházzenei gyakorlatával, azonban emunkában
mindezeket csak érintőlegesen tárgyalhatjuk.
Az ünnepek tehát át kell hogy hassák az azokhoz vezető és azokra következő napok,
hetek egészét.
Ennek értelmében magyar református egyházi esztendőnk karácsonyi (advent,
karácsony, epifánia), húsvéti (nagyböjt, nagyhét, húsvét), pünkösdi (mennybemenetel,
pünkösd, Szentháromság ünnepe), új kenyéri, új bori és reformációi ünnepkörből áll."6
Meggyőződésem szerint szükséges foglalkoznunk részletesebben az egyházi év
jelenségével, értelmezésével, felosztásával, valamint az egyházi év szakaszai¬
nak rövid történeti bemutatásával, hogy pl. tisztábban lássunk a fenti, számos
történeti és gyakorlati kérdést felvető megállapításokat illetően. A magyar li¬
turgiatörténet vonatkozásában elengedhetetlen az elsődleges források kritikai
vizsgálata, adatbázisszerű összegyűjtése, amivel adósok vagyunk. A jelen munka
egyrészről a Liturgiai Bizottság munkájához kíván hozzájárulni, másrészről
ugyanúgy szeretné az érdeklődők, a református istentisztelet jelenéről és jövő¬
jéről együttgondolkodók szélesebb körét is megszólítani. Tapasztalataim szerint
a legtöbb vita onnan ered, hogy nem eléggé alaposan ismerjük forrásainkat.
Az egyházi év vasár- és ünnepnapjainak magyar, ill. nagyarországi nevei¬
nek hagyományát is elengedhetetlen áttekinteni. Egy ilyen, alapvetően nem
83 LEEUW 2001, 299.
84 — [...] a tizenhatodik században, a reformáció idején sok szó esett a keresztyén ünnepek és
szertartások ismétlődő, felidéző jellegéről. Kálvin, Genf reformátora, határozottan kitartott
amellett, hogy Isten egyszer küldte el Fiát, és egyszer s mindenkorra megbékéltette magával
az embert. Ő egyszer halt meg és egyszer támadt fel, s nincs más esemény ezen az egyen
kívül, mely a történelmet megváltoztatná. Ez az, amit hirdetni kell. De ezt megismételni?
Kálvin hallani sem akart olyan visszatérő ünnepekről, amelyek során a hívek az üdvtényeket
»megismételnék.« Még a gondolatát is elvetette az olyan egyházi szertartásnak, mely a hívő
ember számára megismételné azt a tettet, amelyet egykor Krisztus már elvégzett." LEEUWEN
2009, 22. Álláspontom szerint ez az idézet elsősorban a transsubstantiatio tanáról szól, ennek
kitágítása a keresztyén kultuszra, ünnepekre és az egyházi évre több szempontból kérdéses.
. A liturgikus jelen [...] egyben mindig az eszkatologikus reménységet is magában hordozza."
RATZINGER 2002, 105.
86 RKT 2010, 33.