Seite 49 [49]
AZ EGYHÁZI ÉV
ma nagyon sokan liturgiai maximumoknak vélnek. Az egyházi év, de általában
az elhanyagolt magyar liturgiatörténeti kutatása közben tekintettel kell lenni
a zsinati határozatok, ágendák mellett a különféle típusú énekeskönyvekre, va¬
lamint prédikációs kötetekre és prédikációkra is, ugyanis az istentisztelet e teljes
keretben valósult meg."
A teológiai koncepció helyesen mutat rá, hogy mindennek együtt kell járnia
azzal, hogy az Úr napjának (Dies Dominica) megünneplését mint Húsvét örökké
visszatérő és jelenlévő relevanciáját is komolyan vesszük. A liturgiai megújulás
alapja az egyház- és liturgiatörténet számos ,csomópontjában" az volt, hogy
felismerték és sürgették a vasárnap önmagában való ünneplésének evidenciáját.
A IV. századi keresztyénség alapélménye így lett az Úr napja, aztán a reformá¬
torok, így Kálvin drasztikus ünnepcsökkentésének motívuma"! mögött a vasár¬
nap megszentelésének alapkövetelményét ismerhetjük fel," sőt abban is, hogy
egyházi rendtartás ... prédikációk szerint. Vö. CZEGLÉDY 1967, 376-391.; FEKETE 2011b, 55-56.
Milotai Nyilas István Ágendájának vonatkozásában lásd részletesen: FEKETE 2009, 131-140.
CZEGLÉDY Sándor megállapítása jól fogja meg a lényeget: Melius , mindent a tanítás szolgá¬
latába akart állítani", valamint részben innen eredeztethető a tanító funkció túlhangsúlyozása
is, ami olyannyira meghatározta múltunkat és meghatározza jelenünket is. CZEGLÉDY 1967,
390-391. Vö. FEKETE 2011b, 55.
Azitt ismertetett folyamatok részeként tekinthetjük azt is, hogy az ágenda mint cselekedet
értelme egyre inkább elhalványult, a XIX. századra az ágenda terminológiailag már általános
értelemben és gyakorlatilag kizárólagosan egyenlővé vált a szertartási beszéddel. Vö. részle¬
tesebben: Pap 2012f, 14-16., valamint FEKETE 2009, 138. FEKETE Csaba megfogalmazásában:
s, Sorrendek összeállításában gyakori gond, hogy egyes magától értetődő elemeket nem írnak
le, meg sem említenek. Mégsem mondhatjuk ki kategorikusan, hogy nincs, nem hangzik el
valami, vagy legalább alternatív lehetőségként nem kell vele számolnunk." FEKETE 2009, 136.
A kutatásban a liturgiai minimumok módszertanilag nem megfelelő értelmezése és figye¬
lembe vétele számos téves következtetésre ad(ott) okot. Liturgiatörténetünk egésze és litur¬
giatörténeti gondolkozásunk e tekintetben alapos revízióra szorul.
A fenti két bekezdésben megemlített problémákat néhány pontban vázoltam: PAP 2011n, 450¬
453. A homiletikai és homiletikatörténeti kutatásmódszertan vonatkozó kérdéseit és problé¬
máit vizsgálta legutóbb: SZETEY 2012a, 151-167. Vö. továbbá: KARASSZON 1994, 9-13.; FEKETE
2009, 138-139.; FEKETE 2011b, 71-75.
A megszaporodott ünnepnapok ellen már a XV. századtól kezdve belső kritikaként felemelték
hangjukat zsinatokon és írott formában egyesek. Vö. BOGÁR 1932, 72.; MIHALYFI 1933, 100;
PAPP 2012, 63. A XVI. században tovább szaporodott az ünnepek száma, ezzel kapcsolatban
közöl adatot: Barsı 1999, 124.; UNGHVÄRY 1934, 79-81.
A reformáció előtti időben pl. a berni felsőbbség 1504-es, majd 1526-os rendeleteiben kiemelte
és előtérbe helyezte a vasárnap megünneplését, miközben egyidejűleg csökkentette az ünnepek
számát. A korabeli dokumentumokból az is nyilvánvalóvá válik, hogy Bernben éppúgy, mint
más meghatározó városokban (pl. Bázel, Zürich, Genf, St. Gallen) a reformáció előtt és után
egyaránt arra törekedtek, hogy az ünnepnapok számát a lehető legnagyobb mértékben csök¬
kentsék és egyúttal a vasárnapot mint az Úrnapját állítsák előtérbe. A vasárnap felértékelésének
számos jele és járulékos eleme volt. Vö. EHRENSPERGER 2011, 83-84.; PFISTER 1974, 521.
Zürichben a városi hatóság 1530-ban elrendelte az ünnepnapok jelentős csökkentését, de
még 1539-ben is a rendelet végrehajtásának követeléséről értesülünk. 1543-ban kimondták,
63
64
65
48