OCR Output

ELŐSZÓ

son

Istentiszteletről beszélni annyi, mint az egyház hivatásának és a hívő ember
életének legfontosabb történéséről nyilatkozni." Az istentiszteletben Isten és
ember összetalálkozásának legmélyebb titkát tapasztalhatjuk meg. Megképzik
bennünk a vágyakozás, hátha mi is latnänk az Urat, mint Ezsaiäs atemplomban
(Ézs 6,1), a tanítványok a Feltámadottat a Tibériás-tengernél (, Az Úr az!" Jn
21,7) vagy János a keserű száműzetésben (Jel 1,9-17). Legnagyobb kiváltságunk
Isten földi szolgálatának végzése — azonban nem közömbös, hogy ez hogyan
történik.

Szükséges tudatosítanunk, hogy nem új, eddig a mi teológiánkban és egyhá¬
zunkban nem létező dolgok és szertartások kitalálása a feladatunk, hanem újból
meg kell vizsgálnunk keresztyén és református istentiszteleti gyakorlatunkat
ahhoz, hogy a mai világban az egyház közössége újból megfogalmazza örök
válaszait és újból tudatosítsuk, hogy az istentiszteletben az Úr , nagy tetteit"
hirdetjük (Zsolt 71,16.18). A hívő ember és közösség elsősorban az istentisztelet
keretében keresi és találja meg helyét az örökkévalóság szemszögéből, e föl¬
dön már nem csupán a láthatókra és ideig valókra tekinthetünk, hanem előre
a láthatatlanokra és örökkévalókra (2Kor 4,18). Itt van bűneinkre bocsánat,
elveszettségben hazatalálás, éhínségben megelégedés, örömben megerősítés,
a mindenkori kiismerhetetlen jelen és kiszámíthatatlan jövő feszültségeiben
bátorítás, azaz , valami több". A földi istentiszteletben fejeződhet ki valami
a változhatatlan Isten örökkévaló és ,mennyszilárdságú" igéjének (Jak 1,17;
Zsolt 119,89) tisztaságából és igazságából.

Az istentisztelet , hatását" nem lehet a marketing, az adás-vétel piaci szabá¬
lyainak mércéivel megállapítani, ahol az az érték, amire vevőt lehet találni, és
az a , művészet", ami az SMS-ben vagy applikációkon keresztül arctalanul sza¬
vazóknak tetszik. A liturgia soha nem válhat szolgálat helyett kiszolgálássá vagy

1 Vö. PAP 2011m, 180-181.