Herman Ottó és a tudományos kreativitás személyes forrásai 53 tehetsége képessé tette arra, hogy a magyar tudományos próza Petőfijévé váljon, akit nyelvi területen példaképének tekintett. Sikerének titka — amellett, hogy irodalmi ambícióit képes volt tudományos céljainak maradéktalanul alárendelni — rendkívüli találékonyságában rejlett. A pókok tevékenységét leíró fogalmi rendszert ugyanis úgy teremtette meg, hogy takácsmestereket faggatott ki ,s a tőlük ellesett, kifejezéseket alkalmazta a maga munkájában. Így lett az ő pókjainak sámjakarma, bordáskarma, fogassertéje, fonalszűrője, csévéje, fonója. De egyéb testrészeiknek is ilyen neveket adott: rágó, barázda, csípő, tompor, térd, szár, talpecset; nekik maguknak meg ilyeneket: nádipók, búvárpók, kalózpók, marópók, csőszövőpók, vitorlapók, zugpók, és így tovább. Mai füllel mindezt oly természetesnek találjuk. De mennyit törhette a fejét, hogy mindenre meglelje a legillőbb szót, a legpontosabb kifejezést!" ( Varga 1967, 141). Herman tudományos-nyelvi kreativitásának e jellegzetességét Arthur Koestler (1998) „biszociäciö”-fogalma irja le a legpontosabban. A hetköznapi, szokásos gondolkodás Koestler szerint egy adott területre kidolgozott fogalmi-gondolati mátrixon belül mozog az asszociáció ösvényein, ez azonban csak a már tudott ismeretek szokásszerű felhasználását teszi lehetővé. Újításra a biszociációs aktus során van lehetőség, amelynek során az alkotó ,korábban teljesen elkülönült tapasztalati mátrixokat hoz kapcsolatba" egymással (Koestler 1998, 37). Így keletkeznek a művészi metaforák (pl. ,börtönéből szabadult sas lelkem") vagy olyan tudományos modellek, mint Freud elméletei, melynek során például a fizika és a görög mitológia mátrixait alkalmazta a lelki dinamika és a folyamatok leírására. A pókok hálókészítő viselkedésének tudományos megragadása a takácsmesterség fogalmaival valódi kreatív, biszociációs aktus Herman munkásságában. c, Rivalizáció A kreatív tevékenység köztudottan társas kontextusba ágyazódik. A társas hatások alakzatai közül kiemelhetjük a diádikus kreativitás jelenségét (Murray 1959) vagy a mentor és a múzsa funkcióját, amit Kainer (1990) az én alteregopólusához kötött." A pszichobiográfiai elemzés során ezeket " Egy ugyancsak fontos kontextuális dimenzió a közönség kérdése, de ezzel a ta