Page 249 [249]
OCR
s 2. SZ. MELLÉKLET * Színházról és szakralitásról kérdezel, Enikő... kicsit szemérmetlenül, de az élő színházi gyakorlathoz nagyon is közel úgy válaszolok, hogy a deszkák emberei, a színészek, a hegedűsök, a táncosok, a légtornászok, a bajvívók, az állatszelidítők, az énekesek, a levegő akrobatái vagy saját testük zsonglőrjei az embertelen, a nem-emberi segítséget várják, Isten segítségét. Mindezt titokban teszik. Segítséget kérnek. Azt várják, hogy a munka imádsága által valami más szülessen, olyan, ami nem tőlünk származik. Adatik majd valami, amire nem számítunk. A legmélyén az emberi beszéd szólít, de nem nevez meg. Mi várakozunk, de nem nevezhetjük meg a párbaj végét jelentő testi bizonyítékot. Az anyag és a szellem párbaja ez. Vége a különválasztásnak, ez az anyag szellemiségének, vagyis a szellem anyagiságának tapintható bizonyítéka. Vége a kínos megrögzöttségnek. Vége, túllépünk a manicheus mechanizmuson, amely a gondolkodás zsákutcája. Várunk, az ellentmondásokon túl, felülemelkedéssel, a légzés megnyitásával, mely keresztez, felforgat, összeköt és elválaszt újból és újból, hogy újjászülessen. Várunk egy tapintható bizonyítékra, egy eltalált látványra. Az érzékekkel bizonyságot nyerő, a testben megtalált Istenre. Az Isten mint a kellő idő ölelése, bizonyítéka, érintése. Isten bizonysága, amikor — egyetlen pillanat erejéig — megbizonyosodunk a kellő időről. Az idő érintése. A valóságos Isten a váratlan jelenlét révén, az idő teljességéből, a tenyerünkben. Mi is lehetne más Ő, mint az egésznek felfogott idő? A többszólamú egy. A többes számú egy. Az áhított és felfogott idő-egész. Az idő teljes kilengésének kémlelése — az idők egysége: felismerés. Ha belépünk egy bizánci kápolnába, elsőként az ötlik a szemünkbe, hogy a messiás drámájának minden jelenete egyszerre van jelen: a tizenkét ünnep; a három idő (, egy idő, két idő meg egy fél idő"); a négy idő; a nagy toronyóra ezer ritmusra örvénylő keringője; az idők vége, a Biblia kaleidoszkópja, káprázatos bőségben széjjelnyitogatva, széjjelhajtogatva, de mindig egy függőleges várakozási pont körül, a fejünk felett tökéletes egyensúlyban trónoló Pantokrátor körül. Aki két-három összefogott ujja közt a kezdetet és a véget tartja. e 247
