Page 249 [249]
s 2. SZ. MELLÉKLET *
Színházról és szakralitásról kérdezel, Enikő... kicsit szemérmetlenül,
de az élő színházi gyakorlathoz nagyon is közel úgy válaszolok, hogy
a deszkák emberei, a színészek, a hegedűsök, a táncosok, a légtornászok,
a bajvívók, az állatszelidítők, az énekesek, a levegő akrobatái vagy saját
testük zsonglőrjei az embertelen, a nem-emberi segítséget várják, Isten
segítségét. Mindezt titokban teszik. Segítséget kérnek. Azt várják, hogy
a munka imádsága által valami más szülessen, olyan, ami nem tőlünk
származik.
Adatik majd valami, amire nem számítunk. A legmélyén az embe¬
ri beszéd szólít, de nem nevez meg. Mi várakozunk, de nem nevezhet¬
jük meg a párbaj végét jelentő testi bizonyítékot. Az anyag és a szellem
párbaja ez. Vége a különválasztásnak, ez az anyag szellemiségének,
vagyis a szellem anyagiságának tapintható bizonyítéka. Vége a kínos
megrögzöttségnek. Vége, túllépünk a manicheus mechanizmuson, amely
a gondolkodás zsákutcája. Várunk, az ellentmondásokon túl, felülemel¬
kedéssel, a légzés megnyitásával, mely keresztez, felforgat, összeköt és
elválaszt újból és újból, hogy újjászülessen. Várunk egy tapintható bi¬
zonyítékra, egy eltalált látványra. Az érzékekkel bizonyságot nyerő,
a testben megtalált Istenre. Az Isten mint a kellő idő ölelése, bizonyí¬
téka, érintése. Isten bizonysága, amikor — egyetlen pillanat erejéig —
megbizonyosodunk a kellő időről. Az idő érintése.
A valóságos Isten a váratlan jelenlét révén, az idő teljességéből,
a tenyerünkben. Mi is lehetne más Ő, mint az egésznek felfogott idő? A
többszólamú egy. A többes számú egy. Az áhított és felfogott idő-egész.
Az idő teljes kilengésének kémlelése — az idők egysége: felismerés.
Ha belépünk egy bizánci kápolnába, elsőként az ötlik a szemünkbe,
hogy a messiás drámájának minden jelenete egyszerre van jelen: a ti¬
zenkét ünnep; a három idő (, egy idő, két idő meg egy fél idő"); a négy
idő; a nagy toronyóra ezer ritmusra örvénylő keringője; az idők vége,
a Biblia kaleidoszkópja, káprázatos bőségben széjjelnyitogatva, széjjel¬
hajtogatva, de mindig egy függőleges várakozási pont körül, a fejünk
felett tökéletes egyensúlyban trónoló Pantokrátor körül. Aki két-három
összefogott ujja közt a kezdetet és a véget tartja.
e 247