„A tér a szöveg anyaméhe" című fejezetünkben idézett verse, de meg¬
jelenik a Duna is egy replikában. A cirkuláris, cirkuszi dramatugia
csúcsán az Ellenszemély arról szól, hogy mi az ima: a beszédben lévő
űr, üresség, ami várakozik.?" Később a , caillou" (kavics) szóval és csak
azzal imádkozik (és így gondolatai megszabadulnak a képektől — mond¬
ja). Az ekkor körvonalozódó jelenlétről Húrozó János (Jean Qui Corde)
így szól: , Hol van a jelenlét? Most." Majd lebontja szótagokra, s rávág¬
ja: „az itt" utolsó betűjében, amit az imént Itt mondtam?""" Ezt meg¬
előzően azonban itt is, mint szinte minden előadásban, elérkezik a ri¬
tuális evés-jelenet. A 2015-ös, az avignoni Cloitre des Carmes-ban
bemutatott verzióban (a budapestiről sajnos nem készült felvétel) egy
kenyérből készült kolostort esznek meg a szereplők, majd követelik
a bort is. Mikor megérkezik, elhangzik az egyik legjobb bordeaux-i
borra utaló, ezért mosolygást keltő , Saint-Émilion, imádkozzál éret¬
tünk!" Ezt követi a Rex kutyával (kutyaszoborral) folytatott dialógus,
majd a két bábbal eljátszott kilenc gyermek nyolc feleségtől ex nihilo
alakuló családtörténet. Az előadás végén egy kifeszített vásznon olvas¬
suk azt, amit a nyelv kreatív és felszabadult használatából eddig is
megérthettiink: ,,Elfelejtem a nyelvet, hogy beszélhessek." (, Joublie le
langage pour parler.”*”*) Ezt követően az előadás megnevezi önmagát,
vagyis a Personne (Senki, személy) nevű szereplő elmondja, hogy a Ne¬
vek erdejében egy marionett-mise (,,Le Vivier des noms, une messe pour
marionnettes”*”’), ahol (,,itt”) az emberi bálvány élet általi lebontása
(destitúciója) zajlik.**°
Az előadás dramaturgjai voltak Roséliane Goldstein és a korábbi
magyarországi előadásokból is ismert Adélaide Pralon. A 2016-os
MITEM keretében az eredeti francia előadást láthatta a közönség, fran¬
cia színészekkel, magyar feliratozással. Mivel korábban már megálla¬