Page 120 [120]
OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? képzeletbeli és egyszerre konkrét) a valósághiányt nyilvánvalóvá tette az 1960-71-es évek európai színjátszásában, akkor néhány színházi gyakorlat — így Pilinszkyé és Grotowskié is — a kiüresítés színészekre alkalmazott gyakorlatával igyekezett ezen a válságon túllépni. Ez a színházi gyakorlat, melyet kenotikusnak nevezek, nemcsak a dramaturgiájában ismétli a kiüresítés folyamatát, hanem a színészvezetésben is alapvető helyet ad neki, s Pilinszky esetében többek között éppen Simone Weilre visszavezethető módon. KITEKINTÉS Miként a fenti szövegekből is jól látszik, Simone Weil rengeteg képpel él, s a róluk való kritikai beszédet is legtöbb esetben uralják ezek a képek. A neoplatonista alapon álló Simone Weil megkülönböztet , jó" és rossz" képet. A rossz kép az énkiterjesztésből adódik (éber álom, mentális kép), melynek során bálványokat alkotunk. A jó képek, az , ikonok", a vallásos, a misztikus és a népi hagyományokban átörökített képek, amelyeket ha szeretettel és figyelemmel szemlélünk, gyógyító erővel birnak, kigyögyitanak minket a bälvänyimädäsunkböl.”” A modern pszichológia, még a transzperszonális pszichológia is," vagy akár a pszichiátria bizonyos képviselői valószínűleg megkérdőjeleznék a személyes és személytelen ilyetén különválasztását, hiszen példának okáért a katatim képélmények során tapasztaltak, vagy akár a jungi kollektív tudattalan, mely átszüremkedik a személyes tudattalanba, ellentmondani látszanak ennek a vegytiszta elkülönülésnek. Másrészről a korai Weil istenről való gondolkodása a filológus gondolkodóé. Merítési köre rendkívül szerteágazó, messze túlmutat az 207 Vö. Wanda Tommasi: La splendeur du visible: Images et symboles chez Simone Weil, in Mireille Calle -Eberhard Gruber (szerk.): Simone Weil, La passion de la raison, Paris, L Harmattan, 2003, 91. 208 L. Bagdy Emőke — Mirnics Zsuzsa — Nyitrai Erika: Transzperszonális pszichológia és pszichoterápia, Budapest, Kulcslyuk Kiadó, 2011. e 118 e
