Oldal 115 [115]
s KENÓZIS SIMONE WEIL MISZTIKÄJÄBAN *
höz. Ennek megfelelő hűséget az ember csak akkor mutathat, amikor
eljutott a tökéletességhez és rendeltetésével azonossá vált. A dolgok
hűségének megfigyelése, akár magában a látható világban, akár a ma¬
tematikai vagy analóg relációkban, hatékony eszközként segít ehhez
bennünket. A szemlélődés első tanítása az, hogy ne válasszunk, ha¬
nem járuljunk hozzá mindannak létezéséhez, ami létezik. Ez az egye¬
temes elfogadás ugyanaz, mint az elszakadás, és a leggyengébb vagy
látszólag teljesen legitim ragaszkodás is akadálya ennek. Ezért soha
nem szabad elfelejteni, hogy a fény minden élőnek és dolognak világít.
A teremtő Isten akaratának képe, azé az Istené, mely minden létezőt
elhordoz. Ehhez a teremtő akarathoz kell beleegyezésünknek csatla¬
koznia.”155
Teremtő és a teremtett világ közötti szeretetkapcsolat kétirányú moz¬
gásában, melyet Krisztus mint híd (metaxü) lehetővé tett, a krisztusi
közvetítés mintájára önnön autonómiáját felajánló, „dekreält” („decree”)
én ekkor már nem képez akadályt."
A SZÍNHÁZ SIMONE WEILNÉL
A művészeti alkotások szintjén is azt tartja Simone Weil szépnek, amit
kontemplálhatunk, s ami a dekreált állapotnak megfelelő figyelemnek
mozdulatlan, akarcsak az igazi szinhaz.'*” Neoplatonista esztetikäjäban
a szép szükségszerű, az anyagi világban uralkodó szükségszerűség
módjára, és a jónak engedelmeskedik. Shakespeare-t a mozdulatlanság
hiánya miatt másodrendűnek gondolja, Racine-t harmadrendűnek,
Corneille-t pedig n-edik rendűnek tartja, és csak a Lear király-lyal és
185 Simone Weil a szükségszerűségről, 20.
186 Erről a témáról lásd részletesebben: Décréation et poétigue immobile dans une optigue
comparative (Alain, Mallarmé, Simone Weil et Jänos Pilinszky), in Thelot - Le Lannou
— Sepsi (szerk.): Simone Weil et le poetique, 167-188.
187 Simone Weil: La pesanteur et la gräce, Paris, Plon, 1988 (1947), 169. „Le theätre
immobile est le seul vraiment beau.”
e 113