megtelik énekszóval. Uralkodnak a természet vad erőin és az emberi
indulatokon: a harmónia és a ritmus istennői mértéket tartanak. Ha
harsonáik megszólalnak, a kiáradt folyók visszatérnek medrükbe, vagy
ellenkezőleg, a múzsákkal telnek el áradásig a hullámok; jelenlétükkel
— templomaikkal — biztosítják az egyetértést a város polgárai között.
Amikor Apollón, a múzsák karvezetője a kar élére áll, akkor még cso¬
dálatosabban összhangzó melódiába fognak. Mindazt, ami az összhan¬
got vagy a ritmust zavarja a világban, a görög ember múzsátlannak
(amuson) nevezte.
Homályos emlékek ködbe vesző hátteréből a teremtő ihlet pillana¬
tában emelkedik ki jól látható körvonalakkal az alkotás: Mnémoszüné,
az emlékezet istennője, Hésziodosz szerint a múzsák anyja. A görögök
a múzsák jelenlétének tulajdonították a költői ihlet szubjektív élmé¬
nyével együtt jelentkező biztonságot: a megtalált — és nem kitalált — kép,
a megfelelő szó megelégedettségét. Ez a biztonság itt a melankólia:
s Minél szebb a mondat, annál jobban elkeserít, minél pontosabb" — írja
Maulpoix a Képzelt író című kötetben olvasható részében. Az írás
a végesben tapogatózó szerelmes keresés inkább, egy olyan szakrali¬
tás keresése (,egy isten", , az Isten", „istenek”, „az istenek” välta¬
koznak a versekben), melynek gondolatát és gyakorlatát elvesztette
a modernség, de a vágyát nem. , Kilenc nap a tengeren, akár egy temp¬
lomban. / Egyedül az istenekkel, a hiányukkal" - irja a Tiszavirag¬
jegyzetekben.
Bár Jean-Michel Maulpoix írásmódja gyakorta épít a töredékre
— egészen a Domaine public (1998) néhány naplójegyzetéig —, és szin¬
taxisában is hol a rendkívül hosszú, hol a hiányos, gyakorta nominális
mondatszerkesztésre épít, a kötetstruktúra mégis határozott. Antoine
Émazis felhívja erre a figyelmet a 2005-ös zsebkönyvkiadás előszavában:
a rendszer már nem megbízható, tapasztalat- és tudásfoszlányokkal
dolgozunk, ,, de ha a részlet elillan is, az egésznek együtt kell maradnia"."
A Kékversek szerkezeti középpontjában, négy-négy ciklussal körülvéve