Seite 42 [42]
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ?
akárcsak Igitur szobája), mind a Douve mozgásáról és mozdulatlansá¬
gáról című kötetben megjelenik (ez utóbbiban az utolsó előtti ciklus
címadójaként: , olyan hely, ahol mindenre fény derült"). De ilyen hely
lehet az utazások helyszíne, például Ravenna: a próba, az ,istenítélet"
dönti el, valóban az-e. És ez a próba mindig az agónia, mert az ,igaz
hely" a mozgás és mozdulatlanság, az élet és halál dialektikájában nyil¬
vánul meg. A jelentők is elszenvedik ezt az agóniát, ezt a majdnem¬
megsemmisülést. Mallarmé írja le a Crise de vers-ben a költői gondo¬
latot úgy, mint amikor a tagadó logos (a nyelvi játék) miatt a tárgy belép
önnön rezgő majdnem-megsemmisülésébe, de csak azért, hogy a ,,tisz¬
ta fogalom" (, la notion pure") előbújhasson belőle.
A kötetbe került szövegekben is számtalanszor felidézi a mallarméi
önmagára záruló, önmagán belüli referenciákra épülő, időtlen költé¬
szetet, hiszen Mallarmé a csalódást okozó, véletlentől (igitur) áthatott
empirikus lét helyett a nyelv virtualitásába helyezte a bizalmát. Csak¬
hogy a nyelv fogalmi. Az éj (La nuit), a Zeuxis-ciklus egyik darabja már
címében is utal Mallarméra, aki éppen a , nuit" szóval illusztrálta a nyel¬
vi jel önkényes voltát: a ,nuit" szó világos, holott az éj sötét. Bonnefoy
azt mondja, az éj is világos, jóllehet sötét; vagy pontosabban az éj se
nem sötét, se nem világos, pusztán egy szó, akárcsak a kék fű vagy
a lehullott narancs. Más szavakkal: fogalmaink csak kölcsönös repre¬
zentációs viszonyaikban léteznek, s nem tudnak semmit a létezőket
struktúráló időről, sem a rájuk ható véletlenről. Mallarmé nagybetűs,
tökéletes könyvtervéből itt nem marad más, mint kezünk között széteső
szürke lapok, korhadt fa, homok és kövek (A könyv). A második Zeuxis¬
alciklusban, a Bevégezhetetlen című versben megfogalmazza a világ és
a festészet ontológiáját, majd a Múzeum címűben ezt írja: , Minden
egyes festményben, mintha Isten lemondana arról, hogy befejezze a vi¬
lägot.” („Dans chaque peinture, me semble-t-il, c’est comme si Dieu
745)
renoncait a finir le monde."") Az önmagába záruló vonal, a kör mintha
# Le Musée, in Bonnefoy: La Vie errante, 71.
+40 »