Seite 40 [40]
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ?
vonalat, mely a gyerekek szemében a fejet a hajtások közt körbefutja,
az alkony még fényes egén.
Világos árnyak előtt más, fekete árnyak. De ha az ember a tükörbe
meríti kezét és felkavarja a vizet, madarak és gyümölcsök árnyéka
összefolyik."
Kibédi Varga Áron A realizmus alakzatai című tanulmányában idézi
az idősebb Plinius egy másik anekdotáját, melyben Timotheos Iphige¬
neia feláldozásának történetét festi meg, s elhatározza, hogy Agamem¬
non fájdalommal teli tekintetét kendővel leplezi, mert festő nem képes
megjeleníteni azt a fájdalmat, amely a lánya halálát elrendelni kényte¬
len király és a kivégzést megállítani kívánó apa lelkében egyszemélyben
feszül (ti. Agamemnonéban). Nem csupán Ihimotheos kendője, amint
arra Kibédi felhívja a figyelmet, hanem Yves Bonnefoy tócsája is a meg¬
mutatható és az ábrázolható közötti határvonalat szimbolizálja, mely
Lyotard szerint" éppenséggel a kortárs művészet sajátja. Kibédi Vargá¬
val ellentétben viszont úgy gondolom, Bonnefoy-Zeuxisz nem a hallga¬
tást választja, mert a szöveg nem az általa idézett résznél fejeződik be.
Bonnefoy a tükörfelszínt választja, nem engedve a valóság-próbából
sem: a érompe-l'œil nem jár csalódással, a harc lehetősége a tócsában
is fennáll; vagyis a műalkotás kellemetlen és fájdalmas madár-tesztjének
a víztükör, a kortárs tükörirodalom is ki van téve.
A madarak sötét és a szőlők világos árnyait összefogó tócsa rilkei
értelemben vett nyitott forma az , előrevivő" vers és az , összefoglaló"
próza" határmezsgyéjén szólal meg, az elmondható fabula jelenléte
térbe és időbe, vagyis a végességbe helyezi a szöveget. A költői beszéd
Bonnefoy számára nem más, mint az érzékelhető világgal autentikus
kapcsolatba való kerülés, a legelemibbel, a pillanatnyival, amely nemcsak
10 Francois Lyotard: Linhumain. Causeries sur le temps, Paris, Galilée, 1988.
“L. az Istenitélethez (Ordalie) irt szerz6i Jegyzetet in Yves Bonnefoy: Kép és jelenlet,
ford. az Eötvös Collegium forditömühelye, szerk., bevezetö tan. és jegyzetek Sepsi
Enikő, Budapest, Argumentum Kiadó, 2007, 153-156.
+ 38 +