Oldal 9 [9]
OCR
BEVEZETÉS (ELMÉLETI KERETEK) A könyv első fejezeteiben két olyan kortárs francia költészeti irányzatot taglalunk, melynek viszonya a képhez különböző módon, de meghatározó. Az egyik irányzat gyanakvással tekint rá (a jelenlét költője, Yves Bonnefoy), a másik tobzódik benne (az új líraiság képviselője, Jean-Michel Maulpoix), de mindkettő a valóság más-más értelemben vett hiteles jelenlétéért teszi. A harmadik költő (Lorand Gaspar) munkássága részben kapcsolódik az első irányzathoz, a jelenlét francia költőinek törekvéséhez, másrészt kiváló példáját adja a kultúraköziségnek, s a költői jelenlét és hitvallás sajátos esetét egy választott kultúrában. A színházban a jelenlét kérdése mindig fokozottabban merült fel, hiszen a színház a valóság és a képzelet helycseréjének helye. A konkrét világ (melyet a színen látunk) és a képzeletbeli világ (melyet a színen megjelenőben felismerünk, benne megismerünk) az akció itt és mostjában kapcsolódik össze (Pavis). A könyv második felében néhány olyan színházi gyakorlatot választottunk ki, amelyek az emberi képmás, az emberi , bálvány" lerombolására és újbóli összerakására tesznek kísérletet (Grotowski, Kantor, Barba, Novarina), s ebben a folyamatban a költészet eszközeit is használják. Ezeknek a színházi gyakorlatoknak, melyek közül Valére Novarina életművét emeljük ki, közös nevezője, hogy nemcsak a dramaturgiájukban ismétlik az önmegüresítés folyamatát, hanem a színészvezetésben is alapvető helyet adnak neki. A második rész tehát, nem tagadva a színházi gyakorlatok egyéb inspirációs forrásait is (pl. taoizmus), a Novarina életműve szempontjából központi jelentőségűnek tekinthető teológiai kenózis-fogalom színházi, színháztudományi alkalmazására tesz kísérletet, s ebben különösen támaszkodik + 7e
