Seite 118 [118]
Az itt részletesebben idézett forrásokat példának szántuk a három különféle szemlélet¬
re. A nyugat-európai humanisták levelei, előszavai a Corvina egy-egy darabjának tör¬
ténetéről az antikvitás szövegeinek elkallódását siratják, és ehhez természetes módon
csatlakozik Szamosközy István, az erdélyi magyar humanista történetíró. Számára
azonban már nem csupán erről van szó. Az erdélyi fejedelmek Erdély vajdaságból feje¬
delemséggé válásának kezdetétől (1541) fogva törekedtek arra, hogy a magyarországi
(és nem csupán erdélyi) kultúrát a nyugati kereszténység értékrendje alapján támogas¬
sák. A gyulafehérvári fejedelmi udvar művelődésszervező funkciójában méltó örököse
a budai udvarnak még akkor is, ha anyagi erejüket tekintve nem hasonlíthatók össze.
A központi, fejedelmi gyűjtemények (könyvtár, levéltár), iskola (lehetőleg felsőokta¬
tási intézmény) és nyomda alapítása minden fejedelemnek kiemelt törekvése volt."
Báthory Zsigmondnak is, aki Szamosközy Istvánt levéltárosként foglalkoztatta udva¬
rában. Az ő fejedelemsége alatt jelent meg Baranyai Decsi János Sallustius-fordítása
is,’ amelynek előszavában egy késő humanista fordítási programot olvashatunk.
Azokat az antik auktorokat sorolja itt fel Baranyai Decsi, akiket hasznosnak talál ma¬
gyarra fordítani. Ezt a programot valósítja majd meg Bethlen Gábor (1613-1629) és
I. Rákóczi György (1630-1648) fejedelem. A Corvinát mint a hatalmi reprezentáció
eszközét gondosan tárgyalta Mikó Arpad, a Bethlen Gábor és Rákóczi György
idején felélesztett Mátyás-kultusz ugyancsak részleteiben is ismert a magyar szak¬
irodalomban." Csaknem természetesnek mondható tehát, hogy ezek a fejedelmek,
ahogy Apafi Mihály is, akiknek nagyon jó kapcsolataik voltak a török politikusokkal,
komolyan törekedtek a Budán maradt kódexek, illetve a Konstantinápolyba szállí¬
tott darabok megszerzésére. Merőben más Batthyány Ignác (1741-1798) érdeklődése
a corvinák iránt. (Ne feledjük azt sem, hogy amikor a függelékben közölt levelet írta
Besanconba, akkor éppen teológiai tanulmányokat folytatott Rómában (1764), és majd
csak 1780-ban került Erdélybe.) Hiszen ő a XVIII. század közepének magyar király¬
sâgbeli és erdélyi hungaricum-gyüjtési szokäsäba illeszkedik. Püspökkent ennek a te¬
vékenységnek előmozdítására könyvtárosát, Dániel Imrét (1754-1804)%% à Vatikänba
küldte, és az ő dokumentumjegyzéke"" ma is kiindulópontja lehet az ottani munká¬
nak. Batthyány püspöki közgyűjteményi ténykedése szervesen illeszkedik a magyar
főpapság következetes tevékenységébe is, amellyel a nyilvános gyűjteményeket hozták
létre. Paradox módon, ők teremtették meg a kultúra polgári nyilvánosságának alapjait.
A jezsuita törekvések a Corvina maradványának elcserélésére már komolyabb magya¬
rázatra szorulnak. A háttérben — megítélésünk szerint — két gondolat húzódik. A két
54 Vo. KLaniczAy T. 1985a., KLaniczay T. 1985b.; KLaniczay T. 1991.
52 BARANYAI DEcsI-KuRkcz, Az Caivs Crispvs Salvstiusnac..., 1979.
58 Mir 1999.
54 Âtfogéan: Tarnôc 1978; Brrskey 1980.
55 MARZA A. 2020.; MArza A. 2020a.
546 Kiadta GRAFINGER 2002, I, 316-324.
116