Page 10 [10]
OCR
Előszó: Egy könyvtár - többféle kultusz kulturáltabb) politikai vezetői szerint ,pro decore Regni", vagyis ,az ország díszére? szolgált. A király ötlete volt, vagy a környezete, az udvar egyes tagjai biztatták a könyvek gyűjtésére" Kik voltak a király környezetében azok, akik többféle szempontból fontosnak tartották ezt? Biztosan nem egy ember hatása, akkor sem, ha a király maga is meggyőzhető volt ebben a tekintetben. Aragóniai Beatrix (1457—1508) és kíséretének Budára érkezése (1476) felgyorsította a gyűjtési folyamatot. Az is bizonyos, hogy az 1470 és 1520 közötti Európa inkább volt , Európa", mint a mai Európai Unió, vagyis a nyugati kereszténység egy közös értékvilágban élt. Olyanban, amely akkor már egy évszázada ennek a keresztény világnak a közös gyökereit kereste, és vélte megtalálni a görög és római ókorban, illetve a kereszténység korai időszakában. Ki-ki a maga szempontja szerint fogott hozzá ennek az örökségnek a felmutatásához. A keresztény egyházon belül — ahogy egy Martin Luther (1473—1546) nevű szerzetes is — a korai egyházatyák és a személyes vallásosság szentjeinek szövegeit, a világi humanisták pedig az ókori szövegkorpuszt és ugyancsak a korai egyházatyáktól ránk maradt szöveges emlékeket adták ki, elemezték, értelmezték. Emellett gyűjtötték, vagy — anyagi erejük kevés lévén — gyűjtették olyanokkal, akik erről meggyőzhetők voltak. Olyanokkal, mint Cosimo de" Medici (il Vecchio 1389—1464), aki Firenzében a San Marco-rendhazban alakittatta ki a Bibliotheca Graeca és a Bibliotheca Latina termeket, és olyanokkal, mint Matthias Corvinus, aki hasonlóan cselekedett Budán. A szándék a lehető legtöbb szövegemlék összegyűjtése volt, és ennek a célnak a megvalósításában a magyar király sikeresebb volt kortársainál. Hunyadi Mátyás halála után a magyar főurak Budán szerették volna tudni a drága könyvtár darabjait, ezért is kérték vissza az onnan elvitt köteteket Corvin Jánostól (1473—1504), a király törvényesnek el nem ismert fiától. A Magyar Királyság politikai nagyságai ettől kezdődően úgy tekintettek a Corvinára, mint az ország fénykorának szimbólumára. A Királyság megszűnte utáni Magyarország vezetői hasonlóképpen. Napjainkban sincs ez másképp, már ha feltételezzük, hogy nem csupán a kulturális politikára figyelésben érzékenyebbek tudják csak azt, mi is volt, és mit is jelenthet tulajdonképpen az a torzó, ami a Bibliotheca Corvindböl fennmaradt. Ez a figyelem persze ugyancsak magyaros. Akkor létezik igazán, amikor baj van, és lehet jajongani azon, hogy a többi nép nem ismeri el kellőképpen nagynak és fényesnek legalább a múltunkat, ha már jelenünket nem tartják annak. A Bibliotheca Corvina Digitalis program megelőzte a többi európai kulturális közösséget abban, hogy egy jelentős történelmi könyvtár szétszóródott darabjai újra egyesülhetnek digitális könyvtár formájában, aztán az erre büszke — tényleg büszke? — közösség képviselői akár áldozhatnának is az illető gyűjtemény múltjának méltó bemutatására. A magyar kezdeményezés időben történt, a megvalósításra azonban senki nem figyel, nem fordít energiát, így a Bibliotheca Corvina nem, a Burgundi Hercegség és a Nápolyi Királyság reneszánsz kori könyvtára már egységes szerkezetben kutatható a világhálón. Nem ők a hibásak, hogy megelőztek bennünket.
