OCR Output

FARKAS DÁNIEL

Estenssoro a megbízólevél átadására." Ez a dátum, november 12-e tekinthető a
magyar-bolíviai diplomáciai kapcsolatok valódi felvételének.

Az átadás alatt végig jelen volt a bolíviai politikai élet szereplői között a fe¬
szültség. A két baloldali miniszter, Juan Lechín és Germán Butrón hiányzott
csak a fogadóbizottságból. Elképzelhető, hogy éppen a távollétükre időzítették
a magyarok fogadását. A bolíviai baloldal tömegszervezetei informálisan jelen
voltak. Ugyanúgy, mint a csehszlovák esetben, a magyarokat is éljenző tömeg
fogadta a palota előtt. Szabónak volt annyi elemzőérzéke, hogy később megte¬
kintette a mexikói követ fogadását, hogy összehasonlíthassa a fogadás lelkese¬
dését, és megbizonyosodott arról, hogy tényleg a szocialista országokat fogadja
ilyen lelkesen a , nép". Az elnöki palotából távozásakor még egy virágkosarat is
kapott a szakszervezetek szövetségétől.??

A bolíviai elnök jóval óvatosabb volt, általános udvariassági formulákra szo¬
rítkozott, és külön hangsúlyozta, hogy Bolívia nem szocialista ország. Ez már-már
gépiessé vált a forradalom után, ugyanis az Egyesült Államoknak minden egyes
alkalommal bizonygatták ezt a tényt, hogy ne érkezzenek súlyos retorziók?" — ez
ismétlődött meg itt is. Természetesen felemlegette a lehetséges nyersanyagel¬
adásokat és gépvásárlásokat.?

Szabó Imre ezen első látogatása alatt lerakta a további magyar tevékenység
alapjait. Elkezdte a kereskedelmi tájékozódás első lépéseit, és a csehszlovákok
tárgyalásait támogatta azzal, hogy ajánlotta a bolíviai külügyminiszternek, hogy
az ón devizaeladásáért cserébe kössenek mindkét félnek egyszerűbb barterüzle¬
tet, nyersanyagok és mezőgazdasági gépek cseréjével.? Ezenkívül felvette a
kapcsolatot a kommunista párttal — és el is kezdte kapni azokat a sajátos, torz
információkat, amelyek megnehezítették a magyar diplomaták kapcsolatépítését
a bolíviai baloldallal. Juan Lechínről, a bolíviai baloldal legbefolyásosabb alak¬
járól a kommunista párt azt jelentette, hogy , trockista" és , lumpen elem", ? el¬
terelve a magyarok figyelmét egy nagyon fontos kapcsolat esetleges kiépítéséről.
Persze az is lehetséges első pillantásra, hogy mivel Lechín valóban trockista volt,
a magyar diplomatákat ez ideológiailag totálisan meggátolta mindenféle kapcso¬
lat kiépítésétől. De az, hogy később a Partido Izguierdista Revolucionaria (Bal¬
oldali Forradalmi Párt, PIR) nevű trockista elemeket is bőven magába foglaló

28 MNL OL XIX-J-1-k KiM Admin Bolivia 1952-1964 1. doboz 012535. sz. irat.

2% Uo.

30 Blasier: The Hovering Giant, 132.

31 Uo.

32 MNL OL XIX-J-1-k KüM TÜK Bolivia 1952-1964 1. doboz 14. tétel 012552. sz. irat.
% MNL OL XIX-J-1-j KüM TUK Bolivia 1952-1964 1. doboz 49. tétel 002187. sz. irat.

+ 38 +