Seite 228 [228]
SZÍVBEN REJLŐ PUSZTINYA
mindig magatokkal hordozzátok az ,egót", azaz aki én va¬
gyok, ezt az önző ,egót". Ebben a belül rejlő pusztinyában
ki kell üresíteni magatokat, ami sokkal nehezebb, mint
feladni bármi anyagit. (Azonban úgy vélem, hogy a fizikai
pusztinyában ez az ,ego" gyorsabban elhal, noha meg kell
halnia minden egyes keresztény belül rejlő pusztinyájában is.)
Nos, bármiről is legyen szó, íme itt van! Nem tudom,
mit adhatnék hozzá. Csak azt tudom, hogy igyekeztem
élni a szívben rejlő pusztinyában — Harlemben, Iorontó¬
ban, bárhol voltam. Nem mindig sikerült. Úgy gondolom,
hogy zarándoklatom utolsó szakasza fizikai magányban telik
majd, miközben figyelek Isten csöndjére. Talán ott Isten
megmagyarázza majd rajtam keresztül, számomra egyelőre
ismeretlen módon azt, amit most még nem tudok szavakba
önteni.
Most valóban áment kell mondanom. Nincs több mon¬
danivalóm. Üres vagyok, kimerült, mégis boldog, mert
megpróbáltam elmagyarázni azt, amit — nekem úgy tűnik
— lehetetlen szavakba önteni. Úgy vélem, a jövőben sokan
megértik majd, amit írtam, és profitálnak belőle. Talán lesz¬
nek néhányan, akik felkerekednek, és valódi magányba vo¬
nulnak a Madonna Háza hegyei közé, Combermere-be. Ott
hallgatják majd Isten beszédét az ő csodálatos, rettenetes,
szelíd, szerető, mindent körülölelő csöndjében.
227