Oldal 228 [228]
OCR
SZÍVBEN REJLŐ PUSZTINYA mindig magatokkal hordozzátok az ,egót", azaz aki én vagyok, ezt az önző ,egót". Ebben a belül rejlő pusztinyában ki kell üresíteni magatokat, ami sokkal nehezebb, mint feladni bármi anyagit. (Azonban úgy vélem, hogy a fizikai pusztinyában ez az ,ego" gyorsabban elhal, noha meg kell halnia minden egyes keresztény belül rejlő pusztinyájában is.) Nos, bármiről is legyen szó, íme itt van! Nem tudom, mit adhatnék hozzá. Csak azt tudom, hogy igyekeztem élni a szívben rejlő pusztinyában — Harlemben, Iorontóban, bárhol voltam. Nem mindig sikerült. Úgy gondolom, hogy zarándoklatom utolsó szakasza fizikai magányban telik majd, miközben figyelek Isten csöndjére. Talán ott Isten megmagyarázza majd rajtam keresztül, számomra egyelőre ismeretlen módon azt, amit most még nem tudok szavakba önteni. Most valóban áment kell mondanom. Nincs több mondanivalóm. Üres vagyok, kimerült, mégis boldog, mert megpróbáltam elmagyarázni azt, amit — nekem úgy tűnik — lehetetlen szavakba önteni. Úgy vélem, a jövőben sokan megértik majd, amit írtam, és profitálnak belőle. Talán lesznek néhányan, akik felkerekednek, és valódi magányba vonulnak a Madonna Háza hegyei közé, Combermere-be. Ott hallgatják majd Isten beszédét az ő csodálatos, rettenetes, szelíd, szerető, mindent körülölelő csöndjében. 227
