Seite 225 [225]
PUSZTINYA
mindennel. John Howard Griffin írt egy könyvet ezzel a
cimmel: Black Like Me (Néger voltam Amerikában). Elme¬
séli, hogyan változtatta a bőrszínét sötétre, hogy valóságosan
azonosulni tudjon a feketékkel. A pusztinyalakó így azono¬
sítja magát az emberiséggel. Ő válik feketévé, a kisebbség
tagjává, szegénnyé, nyughatatlan gazdaggá — mindenkivé
lesz! Belső magányán keresztül a pusztinyalakó Istennel
azonosítja magát. S az azonosulás által eggyé válik Istennel,
aki emberré lett.
A pusztinya belül van, és az ember örökké elmerül Is¬
ten csöndjében, örökké figyel Isten szavára, szavak és tettek
révén örökké ismétli azt másoknak. Így hát minden, amit
mondtam a kézzel fogható pusztinyáról, arról, hogy igyek¬
szünk ezt nyugatra átültetni, elmondható az összes keresz¬
tényről akárhol is legyen. A pusztinya ez a belső magány, ez
a belső elmerülés Isten csöndjében. Ezáltal az emberiséggel
és Krisztussal való belső és teljes azonosulás által minden
kereszténynek a szemlélődés állapotában kellene élnie. Ez
a belül rejlő pusztinya.
Nem tudom, hogy ennek az egésznek van-e értelme.
Számomra van. Csakis a Krisztussal való azonosulás által,
csakis akkor, ha belevetem magam Isten bennem lakozó
hatalmas csöndjébe, akkor tudok szeretni és azonosulni má¬
sokkal. Isten hatalmas csöndjére figyelve és eme különös,
passzív dialóguson keresztül, ahol tudatára ébredek a csönd¬
nek, ami Isten beszéde — csakis azáltal, hogy erre figyelek,
vagyok képes szólni a testvéremhez. Csak akkor tudok szert
tenni figyelmes szívre, ha erre a csöndre figyelek.
A pusztinya annak az állapota, amikor folyamatosan
Isten jelenlétében vagyunk, mert az ember nagy vágyako¬
zással áhítozik rá, és mert egyedül nála lelhet nyugalomra.
224