Oldal 224 [224]
OCR
SZÍVBEN REJLŐ PUSZTINYA kailag csöndben legyek és magányban, és akkor is, amikor bedobtak a világ legzajosabb piactereire, Isten megmutatta, hogyan éljem meg a pusztinya ideálját. De mindezt már elmondtam nektek. Amikor kimondtam az első áment, nem vettem észre, hogy még nem festettem nektek valódi képet a pusztinyáról! Tárgyaltam orosz eredetét, szóltam néhány esetlen szót arról, hogyan alkalmazzuk jelen korunkra, de valahogy még nem tapintottam rá a dolog ütőerére. Legvégső soron a pusztinya egyáltalán nem hely — és mégis. Állapot, hivatás, amely a keresztségnél fogva minden keresztény sajátja. Arra szóló hivatás, hogy kontemplatívak legyünk. Mindig is lesznek, vagy kellene, hogy legyenek , magányban élők". A pusztinya lényege viszont, hogy ez a keresztség eredményeképpen egy hely az emberben, ahol mindannyian a Szentháromságot szemléljük. A szívemben belül én folyton Isten jelenlétében vagyok, illetve ott kellene lennem. Másként szólva, egy zárt kertben élek, ahol Istennel járok, és vele beszélgetek (noha egy orosz azt mondaná: , ahol csöndes bennem minden, és ahol elmerülök Isten csôndjében”). Olyan ez, mintha Isten mellett üldögélnék, teljes csöndben, noha folyton sok ember vesz körül minket. (Miként a férj és a feleség privát csöndet és magányt él meg, annak ellenére, hogy összejövetelen vesznek részt, ahol a szoba tele van emberekkel.) A szavak mennyire csetlő-botlók! Mennyire sántítanak a hasonlatok! Mégis a pusztinya valami ilyesmi számomra: az az állapot, ahol Istent csöndben szemlélhetjük. A pusztinyalakóhoz hasonlóan én is egész nap Isten ügyével foglalkozom. A pusztinyalakó belép a pusztinyába, és magával viszi az emberiséget. Isten elé emeli az emberiséget minden fájdalmával, szomorúságával, örömével, 223
