Oldal 224 [224]
SZÍVBEN REJLŐ PUSZTINYA
kailag csöndben legyek és magányban, és akkor is, amikor
bedobtak a világ legzajosabb piactereire, Isten megmutatta,
hogyan éljem meg a pusztinya ideálját. De mindezt már
elmondtam nektek.
Amikor kimondtam az első áment, nem vettem észre,
hogy még nem festettem nektek valódi képet a pusztinyáról!
Tárgyaltam orosz eredetét, szóltam néhány esetlen szót
arról, hogyan alkalmazzuk jelen korunkra, de valahogy
még nem tapintottam rá a dolog ütőerére. Legvégső soron
a pusztinya egyáltalán nem hely — és mégis. Állapot, hivatás,
amely a keresztségnél fogva minden keresztény sajátja. Arra
szóló hivatás, hogy kontemplatívak legyünk.
Mindig is lesznek, vagy kellene, hogy legyenek , magány¬
ban élők". A pusztinya lényege viszont, hogy ez a keresztség
eredményeképpen egy hely az emberben, ahol mindannyian
a Szentháromságot szemléljük. A szívemben belül én folyton
Isten jelenlétében vagyok, illetve ott kellene lennem. Más¬
ként szólva, egy zárt kertben élek, ahol Istennel járok, és
vele beszélgetek (noha egy orosz azt mondaná: , ahol csön¬
des bennem minden, és ahol elmerülök Isten csôndjében”).
Olyan ez, mintha Isten mellett üldögélnék, teljes csöndben,
noha folyton sok ember vesz körül minket. (Miként a férj
és a feleség privát csöndet és magányt él meg, annak ellené¬
re, hogy összejövetelen vesznek részt, ahol a szoba tele van
emberekkel.) A szavak mennyire csetlő-botlók! Mennyire
sántítanak a hasonlatok! Mégis a pusztinya valami ilyesmi
számomra: az az állapot, ahol Istent csöndben szemlélhetjük.
A pusztinyalakóhoz hasonlóan én is egész nap Isten
ügyével foglalkozom. A pusztinyalakó belép a pusztinyába,
és magával viszi az emberiséget. Isten elé emeli az embe¬
riséget minden fájdalmával, szomorúságával, örömével,
223