Oldal 215 [215]
PUSZTINYA
Igen, tudtam, hogy azon a tertileten szenvedek kisértést,
ahol a leginkább fáj. Az éjszaka még inkább elsötétült. A ma¬
gányosság felemésztett, ahogyan már annyi sok éve. Nem tud¬
tam pontosan, mit tegyek, hova forduljak. A folyón túl a kö¬
zösség már aludt. Biztos vagyok benne, hogy ők élvezték az
elferdített történetet Miklósról, Alekszandráról, a kozákokról,
Kronstadtról és az összes többiről. Hogy el lehet torzítani a
történelmet! Elszomorító. A magányom nőttön-nőtt.
Elaludtam egy kemény éjszaka után, és a nappal kicsit
jobban sikerült. De nem mondhatnám, hogy ez egy kifejezet¬
ten békés pusztinyai tartózkodás lenne. Úgy vélem, megvan a
kulcs a magányomhoz, és látom a zárat, de még nem vagyok
benne biztos, hogy össze tudom-e kapcsolni őket. A kulcs
nagyon egyszerű. Idegen vagyok ezen a földön, ebben a világ¬
ban Isten adományából kifolyólag. Ifjúkorom óta meghívott
engem, miként Fiát, Jézust is hívta, hogy menjen Egyiptomba.
Krisztus is menekült volt, ugyanígy az édesanyja és nevelő¬
apja. Nevelőapjának megmondatott, hogy induljon útnak az
ártatlanok lemészárlása miatt. Nekem is hasonló okból mon¬
datott meg. Nem tudom, ki szólt nekünk, de mi egyszerűen
tudtuk, hogy mennünk kell. Mennünk el/etz. Nem volt más
lehetőség.
Utazásom egész látképe kibontakozott a szemem előtt.
Fiatal voltam, 19 év körüli. Az ártatlanok lemészárlása miatt
Isten kivitt Oroszországból. Sok hold után, ahogy az indiá¬
nok mondják, elhoztak erre az új földre. Ezen az új földön és
minden földön előtte és utána — az Egyesült Államokban és
összes utazásom során — zarándok voltam. Magányban élő.
Pusztinyalakó voltam, és ennek sohasem voltam tudatában.
Talán innen ered ez a különös hivatás. Amióta elhagytam
Oroszországot, pusztinyalakó voltam, zarándok. Böjtöltem,
214