Oldal 205 [205]
PUSZTINYA
Épp abban a pillanatban, amikor ez a nyomorúság meg¬
rázott, amikor majdnem felkiáltottam, mert képtelen voltam
másokat helyettesítve viselni ezt a keresztet, ami sajnos a vi¬
lágon számos testvéremre és nővéremre rászakad, fény ha¬
tolt át vakságomon. Fájdalmukat megkönnyebbülés követte,
egyúttal az, hogy más emberek fájdalmát kell hordozzam,
annyira magától értetődővé vált, hogy azon csodálkoztam,
miért kételkedtem ebben valaha is.
Viszont a vakság fájdalma valahogy különösen vonzott,
vagy oda-oda vezetődtem, és megértettem, hogy vak em¬
berként képes vagyok lámpássá lenni embertársaim lába
előtt és bevilágítani egy másik személy sötétségét. Ekkor,
magányosan abban a kórházi pusztinyában, elkezdtem meg¬
érteni, hogy a lelki sötétség és Isten elutasítása ellentmond
a logikának. Mivel akkor is, amikor látszólag elutasítom Is¬
tent vagy titeket, látszólag elvesztettem a hitet benne vagy
bennetek, még mindig lehetek világosság más emberek lába
előtt.
Itt eszembe jutott egy rész Dosztojevszkij Bűn és bűnhő¬
dés történetéből, amikor a gyilkos elmegy, hogy meglátogas¬
son egy utcanöt. Elámul azon, hogy a nőnek van egy ikonja,
és előtte egy virrasztó mécses ég. Megkérdezi tőle, hogy
hisz-e Istenben, és a nő, miközben levetkőzik, feldühödik
a kérdéstől. Ellentmondást nem tűrően és mély hittel ezt
válaszolja: , Hogyan tudnék élni, ha nem hinnék Istenben?"
Ekkor tudtam, hogy nem tévedek, és hogy ezt a tudást
Isten adja nekem: egy vak ember képes világossággá válni em¬
bertársa lába előtt.
Igen, a kórházi pusztinyában alvásba szenderültök, majd
ismét fölébredtek, és Isten az alvásban megértést ad nektek.
A rákos ember, akire csak halványan emlékeztek, hirtelen
204